Judit
-2 °C
8 °C

Bőrkanapé mindenek felett

2005.05.28. 21:44
A lakberendezés fővárosa még egy kaszinónál is alkalmasabb hely arra, hogy rövid idő alatt hatalmas összegeket fizessünk. Űrfürdőszoba, iszlám rokokó és óriás fémállatok Törökbálinton.

Csupa lusta emberrel vagyunk körülvéve. Amikor kiderült, hogy kimegyünk Törökbálintra, felmérni az ország első lakberendezési plázáját, azonnal felhívott régi haverunk, Görög Zita Sminkesének Szomszédja, hogy ha úgyis arra járunk, nézzünk már neki valami bútort, amivel feldobhatná az albérletét. Hiába nyilatkozik hetente a bulvárlapoknak arról, hogy jól sikerült-e a Zita csőtörése, a Szomszéd civilben végzős orvostanhallgató, és mint ilyen, praktikusan éhezik. (Havi bevétel: kábé 80 000 forint.)

Aztán sorban jöttek a többiek: Imola, a szabadúszó lakberendező, akinek már csak egy-két vidám dizájntárgy hiányzik a boldogsághoz (200 000 forint/hónap); János, a Fidesz alelnöke, aki szerintünk titokban él-hal a bőrcuccokért, bár erről nekünk sohasem beszélt (600 000 HUF/hó); Vendel, a pénzügyi tanácsadás monotóniáját varázsgombával oldó pszichedelikus yuppie (1 millió forint/hó); és végül Ferenc, az állami vagyon lebontásának egykori bajnoka, jelenleg miniszterelnök (15 000 000 forint/hónap).

Legalább nem fogunk céltalanul bolyongani a magyar lakberendezési kultúrát megreformáló plázában - gondoltuk, miközben Törökbálint felé suhantunk az áruházak pléhhasábjai közt. Aztán egy fél mámoros délutánt töltöttünk a Max Cityben, ami majdnem úgy néz ki, mint egy pláza, csak nagyobbak a boltok, két nullával több van az átlagos árcédulán és századannyi ember járkál a folyosókon.

A következő dolgokat írtuk föl öt barátunknak:

Görög Zita Sminkesének szomszédja: középranda béka, ami kuruttyol, ha a szobanövény földje kiszáradt (4500 forint).

Nem is vártuk, hogy pont a Max Cityben kapná meg a lehetőséget a csóró fiatal fogyasztó, hogy túllépjen a dobozban tartott könyvek elé helyezett IKEA-szemétkukán és a kötelező gömbölyű rizslámpán. Eleve alig árulnak kisebb tárgyakat, vagy ha igen, akkor azok mahagóni-ezüst ötvözetből készültek, félmillióért.


Imola: Laser High lámpa (29 800 forint) és barátai, Eggshell szék (31 200 forint), falióra, hatalmas Cohiba szivaron meztelenül lovagoló festett Liv Tylerrel (6500 forint).

Akinek már néha van elverhető pár tízezer forintja, esetleg egyszer egy évben egy százas, az már azért talál itt egy-két dolgot. A KARÉ-ban például tényleg ütős lámpákat 12 és 50 ezer között, 30-50 táján klasszikus modern és újabb dizájnszékeket.

János: hozzávetőleg ezer különféle bőrgarnitúra (350 000–1 300 000 forint, dézsa alakú japán kád ronda aranyszínű csapteleppel (399 000 forint), aranyozott és dúsan faragott extrémrokokó hálószobabútor gobelinbetéttel (1 millió 280 ezer forint), Halálcsillag gömblámpa (262 ezer forint), Paraván, kézzel festett álnémetalföldi gyümölcscsendélettel (189 800 forint).

Akinek nem kell minden forintot megnéznie, és egy vigyázatlan pillanatban akár több százezeret is ki tud köhögni, annak nem rosszak itt az esélyei, ha pedig politikus vagy bőrfetisiszta, akkor a Max City maga a kánanán.

Vendel: Gőzfürdős zuhanykabin LCD-tévével (549 000 forint), asztalra állítható törpe szószék (32 900 forint), életnagyságú ezüstözött gepárd (318 000 forint), három félmeztelen ezüstasszony vállán nyugvó kerek márványasztal (355 000 forint), ember nagyságú álló bronzmacska tállal a kezében (350 000forint), minimalista Caffé Latte komód (334 690 forint), Loft polcrendszer (280 000 forint), üveg-acél-szőr fotel (250 000 forint), Louis Poulsen fehér gömblámpa (87 750 forint).

Különös, hogy egy olyan, amatőr szemmel kicsinynek tűnő fogyasztói célcsoport kedvéért, mint a hallucinogén anyagokat fogyasztó milliomosok, felhúznak egy egész óriásáruházat, de úgy tűnik, itt ez volt a helyzet. Önnek hatalmas alapterületű loftlakása van, és fogékony a bizarr szobabelsőkre meg a nagy, padlóra állítható, értelmetlen tárgyakra? Elgondolkodott már azon, hogy kétszeres életnagyságú, flamingópelyhekkel borított disznózsír szobrot faragtasson Rogán Antalról? Irány Törkbálint!

Ferenc: álempire hálószobabútor (1 990 000 forint), monumentális műbarokk ágy kiegészítő bútorokkal (2 000 000 forint), hidromasszázsra is képes fa sarokkád (999 000 forint), "Győzike" mintájú zebracsíkos rugózó kanapé (664 000 forint), Fenyő Miki kedvenc piros plasztikkanapéja (135 990 forint).

Adott már szórakozottságból százmillió forint zsebpénzt a gyereknek? El szokott ábrándozni azon, hogy egy napon XV. Lajos, Dzsingisz kán vagy Orbán Viktor ágyában ébred? A Max Cityt Önnek építették.

Lássuk akkor, mi történt a felfedező túrán!

Sportágyak és gyerekek

Körülnézve a Max City kétemeletes épületében sorakozó üzlethelyiségeken, stílusok, irányzatok és árkategóriák közti felhőtlen tobzódásra készültünk, és habozás nélkül vetettük be magunkat a high class gyerekbútorok második emeleti világába.

Már a kirakatból látszott, hogy ha Vendel végül feladná a Pelevin-könyvekben vázolt életmódját, és gyökeret eresztene az előző éjjel megismert marketinges lány mellett, már a gyerekszoba berendezésénél elkezdhetné olyanná nevelni a gyerekeit, amilyen ő szeretett volna lenni, ha közgáz helyett mégis inkább Amerikába megy padtársával. A gyermekbútorboltban ugyanis árultak török gyártmányú, de amúgy Németországban tervezett versenyautóágyat (113 ezer), és Indiana Jones-bútorcsaládot is, sátorággyal, beépített mű-petróleumlámpával (75 ezer).

A visszafogott színekkel, bőrborításos felületekkel operáló dán gyerekbútorok ezzel szemben arról tanúskodtak, hogy a skandinávok tudják: a legtöbbünkből előbb-utóbb könyvelő lesz, és erre jobb hamar felkészülni. A családszerető Ferenc listájára így felírtunk egy bőrberakásos diákíróasztal-baldachinoságy kombót úgy 400 ezer forintos magasságban.

Ezüstagár és a vízköpő mechanika

A Terebess üzletében egy pillanatra elgondolkoztunk, hogy vajon csak Vendel az, aki szeretne úgy élni, mint a Kelet-indiai Társaság romantikus helytartótisztje, vagy a japánosan puritán, ugyanakkor mazochisztikus fülledtségről árulkodó tárgyak miatt esetleg Jánosnak is találunk itt kellékeket. A szigorú komcsileckéztetéseket megelőző meditációhoz ideális, égbemeredő bambuszokkal tűzdelt, de amúgy szikár vonalú szék (296 ezer) láttán nem volt kérdés, hogy Jánosnak ide személyesen is el kell jönnie. Vendelnek egy 120 éves kínai szekretert (680 ezer) és egy arannyal festett utazóládát (96 ezer) választottunk.


A Jansen boltjához érve sajnáltuk, hogy Korda György végül mégsem keresett meg minket. Az életnagyságú, ezüstözött agarak, darvak, szobagepárdok (348 ezer/db) ugyanis közismerten pink árnyalatú, rózsadombi villában érvényesülnek igazán. Vagy egy gyakran hallucináló fiatal pénzügyi szakember 200 négyzetméteres nappalijában. A lakberendezés David Attenborough-jaiként bolyongtunk a teremben, így csak később vettük észre, hogy zoológiai érdekességek mellett szürreális tárgyak egész tárházát szerezheti be, aki nagyobb összeget költene ópiumra és lakberendezési cikkekre.

Ismeretlen funkciójú, asztalra helyezhető minilépcsőt (35 ezer), dinasztiaalapításhoz alkalmas, monumentális barokk ágyat (2 millió) és ezüstözött angyalok vállán nyugvó márványasztalt (350 ezer) fedeztünk fel. Az öt méter magas, réz szökőkút 2 milliós árában benne van a vízköpő mechanika is.

A diktatúra rokokója és a bőruralom

Érthető, ha ezek után kevesebb figyelmet szenteltünk az álbarokk bútoroknak, amik súlyosak voltak, girlandosak, és a legkevesebb aranybojttal díszített darab ára is 250 ezer fölött volt. Pedig ezután következett egy iráni hálószoba- és nappaligarnitúrákat árusító bolt. Iránról eddig annyit tudtunk, hogy sok szakállas férfi és gyilkos unalommal operáló művészfilmrendező lakja. Újdonság volt, hogy titokban a rokokó XXI. századi fellegvárává fejlődött. Valószínűleg maga XV. Lajos is megtántorodott volna a kis boltba zsúfolt faragott csigák, burjánzó aranyozások és hímzett rózsák tömegétől. Miközben óvatosan megközelítettük az 1 280 000 forintos ágyhömpölyt, egyikünk megtudta, valóban Iránban gyártották a modelleket, és sokan érdeklődnek irántuk, de a vásárlókat végül elijesztik az árak. Érintetlen jegyzetekkel hátráltunk ki a helyiségből.


A valóságba végül az Emma design nevezetű bolt lökött minket vissza: a bőrgarnitúrák a Domusból ismert, ömlesztett rendszerben álltak, és meglepő formák helyett az árak figyelmezettek arra, hogy exkluzívnak szánt bútoráruházban vagyunk. Szerettünk volna feljegyezni valamit a Szomszéd listájára is, de még a kézzel festett, házi boncolásokhoz és tivornyához használható, ízléstelen paraván is 300 ezer körül mozgott.

A szemközti butik bőrből, szőrből és üvegből készült bútorai láttán László ismét előhúzta a Vendeltől kapott, antilopbőrbe kötött noteszt, bár a Pirx kapitány rendezői változatába illő, kerek retrogarnitúra és az üveglapokból és szőrméből készült fotel láttán az újságíró arcán megjelent az a vigyor, amit csakis egy lakájosan fülledt budoár víziója idézhet elő. A széles, szegecselt bőrgarnitúra (490 ezer) bennem János szigorú vonásait idézte fel, de egyértelmű volt: a fehér, szattyánfotelek és a retró bőrbútorok célközönsége leginkább Vendel volt, és talán egy lakberendező, már ha Imola hajlandó lenne két hónapig koplalni vadonatúj ülőgarnitúráján.

A minimál és Fenyő Miklós

Mikor már a mozgólépcsőt is bőrkanapénak néztük, egy butikban váratlanul a hetvenes évek orosz olvasókönyveinek világába kerültünk, amit egyébként nyugodtan nevezhetünk korszerű retro-minimalizmusnak is. Asszociációnk egyébként helyes volt: az elvágólagos formákból építkező bútorokat egy szlovák dizájner tervezi, és Brik név alatt forgalmazza otthon, Magyarországon meg Svájcban. Ez volt az első bolt, ahol a csodálkozás mellett igazán lelkesedtünk is. Beleszerettünk az Orion űrbázis kétmilliónál is drágább konyhapultjába, leplezetlen vonzalommal fordultunk egy narancssárga kanapé (295 ezer) felé, Gucci süvegünket pedig megemeltük a piszok drága, de annál dögösebb, sík lapokból összeszerkesztett halálcsillaglámpa előtt.


A minimál stílus egyébként a pláza alig néhány százalékán volt képes leváltani a konzervatív- és bőrvonalat. Rájöttünk, hogy a narancsszófa valószínűleg azon tervezők titkos jele, akik nem hódoltak be az értelmetlen díszítőelemek uralmának. Ilyen áll ugyanis a fiatal, magyar tervezők In Forma nevű üzletének ajtajában is. Meglepetésünkre kiderült, hogy az igényes darabot a Kanizsa bútorgyár készíti, de mivel a cég vezetése egy tanszéknyi szociológus józanságával rendelkezik, eddig csak nyugaton árulták.

Pillanatnyi enyhülést még a KARE boltja hozott, ahol vásárolhattunk volna kinyitható tejüveg asztalt (70 ezer) orvostanhallgatónknak, Imolának pedig a tvisztkorszakot idéző lámpákat (15-25 ezer) és csillogó térelválasztókat jegyeztük fel. A részegen elkövetett rokkendrollozásban igen erős Ferencnek olyan, piros ülőgarnitúráról küldtünk MMS-t, amelyiknek különlegessége nem csak az, hogy autentikus hatvanas évekbeli darabnak látszik, és autentikus PVC-ből készült. A bolt egyik tulajdonosa elmesélte, hogy néhány napja Fenyő Miklós alkudott rá, bevetve teljes sármkészletét. Az eladók végül a laza csípőmozgás ellenére sem voltak hajlandóak a beszerzési ár alá menni, így a szett 136 ezerért most Komár Lászlóra vagy a bugivugimániás miniszterelnökre vár.

Az óriásmacska marad

Elhagyva a kagylófotelek világát, ismét körülvettek minket a bőrkanapék. Vendel és Feri a Bo Concept (7-800 ezer) és az olasz Nicoletti (1-1,5 millió) modellek bőrillatú kényelmében hörpölhetik a viszkit, vörösboros kólát, kalibráltuk a kínálatot. János feltehetőleg arra is hajlandó lenne, hogy a jobb bicepszére tetoválja a vasmacskát simogató, félmeztelen Ledvai Ildikó képét, ha egy hálás választó meglepné egy Nicolettivel. A tömegek pedig a rattanbútorok közül túrhatnak maguknak öt számjegyű árakért kínált darabokat, a barkácsáruházak bútorrészlegéről ismert minőséggel. A rattan egyébként majdnem olyan esküdt ellenségünk, mint a pdf formátum.

Kifelé menet egy eladó még megkért minket, hogy ne vegyük meg tőle a hatalmas, tálat tartó rézmacskát (300 ezer), amit megígértünk. (Nagyon a szívéhez nőtt.)

Szintetizálás az autópályán

A kocsiban, már biztos távolban, összegezzük az áruház előnyeit: a Max City még egy kaszinónál is alkalmasabb arra, hogy rövid idő alatt hatalmas összegeket verjünk el. Ha sok pénzünk van, akár egy hatalmas lakást is berendezhetünk innen, már ha történetesen márkiként élünk egy barokk kúriában.

Ha a Max City reprezentál valamit az aktuális magyar lakberendezési trendekből, akkor az uralkodó stílusok a következők: műempire, álrokokó, kamubarokk, bőr, bőr, bőr, némi minimalizmus, feljövőben a kelet- és dél-kelet ázsiai stílus, némileg visszaszorulóban az úgynevezett provanszi, és áttörtek a nagy ezüstállatok.

A törökbálinti bútorpláza lehet a lakberendezés fővárosa, állapítjuk meg végül. Igaz, ez a lakberendezés nevű vidék éppen ott van, ahol Magyarország. A fejlett világ szélén kezdődő pusztákon.