A Spermadíler és az újszászi Leonardo

Egy hosszában félbemetszett házi sertés életnagyságú makettje előtt állok. A rózsaszín koca élethűen kiképzett belső nemi szerveibe teleszkópos fém rudakból és ijesztő plasztik elemekből álló szerkezet hatol be. "A katonaságnál volt egy inszeminátor haverom" - fordulok a szerencsétlen párosujjú patás mellett álló szakemberhez. "Én spermakereskedő vagyok" - mondja a rokonszenves férfi.

Ilyen élmények csakis a magyar mezőgazdaság legnagyobb seregszemléjén érhetik az embert. Nem véletlenül vagyunk itt.

Nagy szerencsénk volt: már majdnem odaértünk a mezőgazdasági vásárra, amikor a BNV főbejáratánál egyszer csak ránk köszönt régi haverunk, Kávéházi Konrád. Konrád a Nagykörúton belül született és 25 évesen látott először élő pulykát, azt is egy performance szereplőjeként. Amikor megmondtuk neki, hogy ez az a kiállítás, amin a legtöbb eleven haszonállatot lehet látni a főváros határain belül, meglepően fellelkesedett, megváltotta a 300 forintos belépőt és csatlakozott hozzánk.

Fiús berregés

A főkapun áthaladva az első benyomás az az OMÉK-ról, hogy milyen kicsi, ahhoz képest, hogy seregszemle meg minden. De fanyalogni semmi ok, hiszen meglátjuk az első reklámtáblát, miszerint "cégünk referenciaprojektje a hígtrágyalé-tároló" és más benne is vagyunk a sűrűjében.

Fiúk vagyunk, úgyhogy valami homályos megfelelési vágytól gyötörve a szabadtéren elhelyezett munkagépekkel kezdjük. Ugye emlékszik még mindenki, hogy a Felvonulási téri nagy traktoros tiltakozás milyen lelkesedést váltott ki pesti bámészkodókból? Nagy méretű, színes, titokzatos funkciójú gépezeteket bámulni jó dolog. Na, itt aztán lehet élvezkedni és a mulatságot csak növeli, hogy aszfalton felnőtt riporterekként a legvadabb funkciókat képzeljük bele egy egyszerű szecskázóba. Az óriás kerekű, teleszkópos lábakon álló traktort mocsárjárónak nézzük, de kiderül, hogy kukoricapermetező.

A legjobbak az egyszemélyes, mini markolók és dömperek. Az egyik lánctalpas kis dömpert kinézem Borisznak, de sajnos 3 millió plusz áfa akciósan. A vásár ettől még a legjobb gyerekeknek kitalált esemény, ahol idén jártam. Még Kávéházi Konrádból is előtör a tátott szájú kisfiú, amikor belebotlunk egy zenés produkcióba. Egy nagyszobányi ringben szabályos zenés kűrt ad elő egy törpe markoló, az idő nagy részében az első kerekein egyensúlyozva. Konrád a következőket jegyezte fel a naplójába:

Aki rendelkezik egy ilyen gépezettel, az akár egy 20 négyzetméteres sáros udvaron is olyan mutatványokat adhat elő gané-, takarmány-, illetve terményrakodás közben, hogy csodájára jár a falu. Ingerszegényebb településeken akár belépőjegyet is szedhet. Ha pedig ráérez a faluturizmusban rejlő lehetőségekre, a határ a csillagos ég: a mezőgazdasági tevékenységnek csupán a látszatát kell megőriznie, és életét a munkagép-akrobatikának szentelheti!

Állat + haszon

Aztán bekeveredünk a haszonállatok közé. A kiállításnak ez a legütősebb fertálya. A szárnyasokat, emlősöket és halakat meglepően ízléses fa építményekben mutatják be, tiszta almon, szűkszavú, de a fontos információkat azért közlő táblácskák alatt. Órákig bolyongunk az enyhe trágyaszagban: őszinte csodálattal figyeljük a rózsaszín bőrű, hófehér szőrű albínó bivalyt. Nem az a megejtő benne, hogy fehér, hanem hogy pont olyan az arca és a frizurája, mint Thomas Effenbergnek. Az állat feláll, mire egy bajszos bámészkodó megjegyzi mellettem, hogy "nahát, kiherélték". Ránézek és tényleg tök lapos a zacskója. A sápadt Konrádot két oldalról támogatva tovább is állunk gyorsan.

Részletek Kávéházi Konrád naplójából

Az olyan bukolikus dolgokat, mint tehénszar, trágyalésűrítőgép, tőgykenőcs, ha már nagyon muszáj, leginkább olvasni szeretem. Nézni, tapogatni, szagolgatni csak a végső esetben. Ilyen eset az OMÉK, amiből ötévente csak egy van, tehát ennyit igazán ki lehet bírni.

Az állatsimogató részen még a negyedik nap is elviselhetőek a szagviszonyok. Simán megúsztam hányás nélkül. A kollégák pedig a fejőstehenek és más szarvasmarhák környékén egyenesen "édeskés illatról" beszéltek, amit ismereteim szerint utoljára Vergilius tett meg, de az is lehet, hogy ő se. (...)

A nagyobb állatok között leginkább egy egytonnás bika hívja fel magára a figyelmet, akit a magyar mezőgazdaság dicsőségére vastag nemzetiszínű szalaggal kötöttek át, a szarvait pedig biztonságtechnikai okból már korábban leszerelték, amitől aztán végképp nagyon hülyén nézett ki szegényke.

A sajtóbirodalom álmától a birkapörköltig

A kecskék mellett struccok, aztán egy kifutó, aminek a feliratát gondolatban ellopjuk. Ha egyszer politikai-kulturális életmódmagazint indítunk, az lesz a címe, hogy Magyar Emu. Átsodródunk a lovakhoz, megtanuljuk a legszebb lószínnevet - pejderes -; érzelmi problémáink megoldásához majdnem megvesszük az "Üzemszerű anyanevelés" című könyvet kétezerért; Kávéházi Konrád kezéből tíz perc után csavarjuk ki a kamerát, miután elcsattintotta a századik felvételt egy díjnyertes tehén valóban gigantikus tőgyéről; megbámuljuk a 190 centis, 58 kilós harcsát, de a kis tavacskában a növények közé dugja a fejét, aztán a halbemutatónál lassítunk.

Jól megéheztünk, de a táplálkozás az OMÉK-en nem probléma. A két csarnokban és a szabadtéri kiállítóhelyen többféle meleg ételből lehet válogatni. Eszünk egy tízes skálán legfeljebb hatos birkapörköltet egy kis szabadtéri kifőzdénél, aztán belefutunk egy olyan megrázó élménybe, amilyenre a legkevésbé sem számítottunk.

Az Alkotó a legkevésbé sem pihen

Az A pavilonba érve megállunk egy patafaragást bemutató videofilm előtt. Egy élveteg tekintetű, népviseletbe öltözött asszony rám kacsint a pult mögül, mire volt egyházi gimnazistaként pirulva félrenézek, éppen egy táblára, amire az van írva, hogy "Rédei István magánalkotó". Megbűvölten odamegyünk Kávéházi Konráddal.

Az újszászi Leonardo

Egy pár négyzetméteres, teljesen csupasz kiállítóhely közepén egy legalább négy méter hosszú és két méter széles bonyolult gépezet áll, mindenféle kiálló fogantyúkkal, kerekekkel, karokkal és tölcsérekkel, zöldre mázolva. Mozgékony öregúr a magánalkotó, rögtön mondja is, mire való a találmány: ez az Univerzális Háztáji Állattartó Gép. Én még életemben nem láttam ilyen lenyűgöző szerkezetet. A Mester körbevezet a Találmány körül és mutogat: az egyik végén csirkekopasztó, aztán szemestermény-daráló, szálastakarmány-daráló, répa- és tökszeletelő, szecskázó, majd merész váltással egy körfűrész, aztán egy kompresszor, arra az esetre, ha leeresztene a gumi. De még nincs vége, a csirkekopasztó helyére ugyanis bepattintható egy morzsoló is.

Rédei István 1993 óta fejleszti a gépet, amit saját kezűleg szerelt össze. Még soha nem adott el belőle és gyártó sem jelentkezett, de most is kiadott több mint 330 ezer forintot a kilenc négyzetméteres fakk bérleti díjára. Itt művészetről van szó: eszemben sincs olyanokat kérdezni, hogy mennyibe kerülne egy ilyen. Inkább a monstrum melletti asztalkán álló tárgyat nézegetem. Hatvan-hetven centi magas papír- vagy műanyaghenger, alul és középen egy-egy tárcsaszerű kitüremkedéssel. A tetején üveg félgömb, amiből rövid csövecske áll ki.

"Vízipipa?" - kérdezem meglepődve és majdnem rákacsintok. Eszembe sem jutott volna, hogy a Mester így gyűjt inspirációt az újabb találmányokhoz. "Micsoda? Nem, rendőrségi forgalomfigyelő torony". Rédei úr ugyanis olvasta, hogy építenek egy ilyen tornyot, mire tervezett egy olyan verziót, amiben a földszinten és úgy harminc méter magasan egy-egy vendéglátóhely hozza a pénzt a tetejéről kukkeroló rendőröknek, akik egy mini obszervatóriummal osztoznak a legfelső szinten.

Ennek a fényében nincs is semmi meglepő a másik asztalkán figyelő, hármas halomból, kettős keresztből, EU-csillagokból és hungarocellből gyúrt barlangbejáraton, amiről kiderül, hogy Európa-kapu.

A Mester megejtő személyiség, a Gép készülő, negyedik verziójáról beszél, "ami már gyalulni is fog", meg arról, hogy a felesége nem örül annak, hogy ő ilyen aktív feltaláló. "A felesége helyében én boldog lennék" - mondom a magánalkotónak és majdnem olyan állapotban hagyom ott, mint amilyenben a Nagy Hal után voltam.

Gyenge dögök

Most már kifelé áll az interkúleres turbótraktorunk rúdja. Benézünk még a kisebbik pavilonba, ahol csalódunk a kormányzatban. Konrád szavaival: Kitömöttállat-vonalon a kiállítás nem fogható a Fehovához. A Mezőgazdaság Minisztérium csupán egy parasztházikóval képviseltette magát, se veranda, se fúvósok, se vörös fejű bürokraták, se semmi. A kertecskében vaddisznó kóborol, fakérget eszegetve. A róka viszont csak üldögél tátott szájjal a döglött liba mellett, nem tud enni, a torkát és a szájpadlását ugyanis neki eszi a penész.

Még begyűjtünk néhány élményt: a best of szervezetnév verseny győztese a Szabadkai Község Parasztjainak Egyesülete, a biohangulatú édességeiről ismert Zsanna-Manna ökörsütést is vállal, a gagyisoron a mindent vágó kések mellett egy olyan tárgyat árulnak, ami úgy néz ki, mint a két segglyukú ember anális vibrátora.

A kijáratnál szintetizálunk egy gyorsat: az OMÉK eredeti funkcióját nézve ugyan bukott rendezvénynek tűnik (kevesen jöttek el, az élelmiszeripari rész apró és szinte csak biocuccok vannak), viszont a legszínvonalasabb gyermekszórakoztató esemény az országban. Gyermeklelkű nagyobbaknak is hibátlan mulatság. Annyira az, hogy Kávéházi Konrád váratlanul az ég felé emeli a karját és nagyszerű víziót fest fel, miszerint a magyar mezőgazdaság termelő részét meg kell szüntetni, az embereket meg átállítani a szakma show-biznisz vonalára. Bivalyos témaparkok, balettozó Bobcatek, gólyalábas óriástraktorokról egymást lövöldöző paintballos menedzserek villódznak a szemünk előtt, aztán megpödörjük a bajszunkat és távozunk egy kávéház irányába.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!