Hilda
16 °C
27 °C

Nemecsek visszatér a Józsefvárosba

2006. 09. 12. 17:37
| Módosítva: 2009. 04. 02. 19:24
A Corvin-Szigony projekt keretében hamarosan buldózerek alá kerülő, nyolcadik kerületi negyed nem csak az ingatlanfejlesztők álma. Itt kezdett a kultúrát és az üzletet vegyítő vállalkozásba egy józsefvárosi értelmiségiekből álló csapat. Tervük szerint újra létrehozzák a grundot, ahol Nemecsek vívta csatáját a vörösingesek ellen. A grund mellett kulturális centrum jön létre századfordulós stílusban, sőt, a hosszútávú terv szerint hamarosan józsefvárosi túrákat is tehetünk majd a regény alapján.

A világ egyik legfejlettebb városa Budapest lesz, felhőkarcolókkal, metrókkal, Duna alatti alagutakkal, bulinegyeddel a fiataloknak és múzeumi üvegpiramisokkal az entelleküelleknek. Legalábbis így tűnhet azoknak, akik csak az utóbbi időben feldobott, sziporkázó, a város egészét átformáló tervekből tájékozódtak Budapestről.

A nyolcadik kerület egy részét a Pál utcai fiúk Józsefvárosává alakító terv annyiban különbözik az előzőektől, hogy amellett, hogy eredeti, úgy tűnik, van esély a megvalósulására. És ami gyökeresen új: az ötletgazdák önerőből, nem pedig állami emlőkön csüngve valósítanák meg a kerület molnárferencesítését.

Ha a fiatal csapat tervei valóra válnak, 2008-ra nem csak a Nyóckerből ismert kisgengszteres fíling, vagy a hamarosan épülő lakóparkgettó határozza meg a Tömő utca környékének hangulatát, hanem a Pál utcai fiúk egyik helyszíne, a grund, amely mellett századfordulós vendégház, romkocsma és kulturális komplexum épülne a védett, és jelenleg az összedőlés határán álló házakban.

Délutánonként vidám einstandozástól lesz hangos a környék, a jövő nyárig elkészülő grundon kisfiúk sírnak majd, miközben a vörösingesek üveggolyókat csavarnak ki kezecskéjükből. Este a romantika foglalná el a játék helyét. Az ide költöző West Balkán udvarán párkeresés folyik majd, az igényesebb, századfordulós kávézóban pedig azokon az időkön merenghet a közönség, amikor a lányok még babáztak, a fiúk igazi csatákat vívtak, némelyikük pedig igazi tüdőgyulladást kapott valami városi medencében.


Fotó: Földes András
A regény egyébként nem csak a négy utca, a Tömő, a Leonardo da Vinci, a Nagytemplom utca és a Práter által határolt területet formálja át. A tervek szerint a szöveg megjelenik majd padokba vésve, a kövezetbe vagy üvegfelületekbe marva, hogy egy idő után az is gittet kérjen a boltban, aki addig az Orbitra esküdött.

Népmese a nyóckerben

"A Pál utcai fiúk a leghíresebb magyar irodalmi mű, külföldön ezt ismerik a legtöbben. Óriási adottság, örökség. A regény kapcsán nem csak a nyolcadik kerület lakói érezhetnék jobban magukat, hanem vonzóvá tehetnénk azt a turisták számára is" ­ emelte ki a projekt egyik vezetője azt, hogy miért éppen Molnár Ferenc regénye köré építik terveiket.

Mann Dániel, aki szélesebb körben tévébemondóként ismert, elmondta, tősgyökeres nyolcadik kerületi család tagjaként került bele a történetbe. A Tömő utcai terület a Corvin-Szigony projekt része volt, a Corvin Rt. a helyi önkormányzattal kötött szerződés értelmében ide is lakóházakat húzott volna fel, mesélte. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2005-ben azonban levédette a Tömő és Nagytemplom utca sarkán álló, 1830-ban épült, földszintes épületet, ami mellett szintén védelmet élvezett a Táncsics-ház. Mivel az épületeket így már nem lehetett lebontani, a Corvin Rt. ezekre már nem tartott igényt. A terület, a lerobbant, ámde lakott házakkal maradt az önkormányzaté, aminek viszont nem volt pénze azok renoválására.

Ekkor, szinte népmesei fordulattal, Csécsei Béla polgármester a terület közvetlen közelében élő Mann-családhoz fordult, akik a kerületben üzemeltetnek nyelviskolát, drámaszakkört, ahol az édesapa műfordító, az édesanya drámatanár, a báty pedig operaénekes. Mivel az általuk életre hívott Leonardo41 alapítvány már részt vett kerületi civil programokban, Csécsei megkérdezte őket, nem tudnának-e kezdeni valamit a területtel, a Pál utcai fiúk jegyében.

De tudunk, válaszolták Mannék, és úgy is lett.

Grund

Az alapítvány ekkor összeállt a Corvin mögött alterkulturális romkocsmát üzemeltető West Balkán csapatával, és kitalálták, kulturális centrumot hoznak létre. Mégpedig a Józsefvárosban játszódó Pál utcai fiúk alapján.

A terv szerint a terület közepén fekvő telket Grunddá alakítják majd, innen kapta a nevét a projekt is.


Kattintson a képre!

"Könnyű dolgunk van, a regényben Molnár Ferenc pontos leírást ad a területről. A szigorú EU-s játszótéri előírások miatt azonban ez a grund nem lesz pontos mása a könyvbelinek. A játékok nem lehetnek ugyanis akármilyen magasak, vagy például ott a területet tűzfalak határolták, itt viszont csak egy részen van tűzfal. De lesznek farakások, és a tót kalyibáját is meghagyjuk. És bár a grund definíciójába a zöld nem fér bele, ez a terület park is egyben, úgyhogy telepítünk növényeket" ­ vázolta Mann.

Végleges tervek még nincsenek, egyelőre a koncepción dolgoznak, mégpedig a West Balkán három tulajdonosával, akik amellett, hogy vendéglátóznak, éppen ideillő szakmákkal rendelkeznek. Egyikük ugyanis építész, másikuk belsőépítész, a legkisebb pedig formatervező. A csapat jelenleg azon gondolkozik, hogy legyen-e szintkülönbség a grundon, ami szintén Molnár Ferenc-idegen elem, viszont izgalmasabbá teszi a területet.

A West Balkán csapatának egyik tagja, az építész Arató Gábor a "nyolckeres" hangulat megőrzését tartja a legfontosabbnak. "A mai gyerekeknek egy farakás már nem jelenti ugyanazt, mint akkoriban, ezért valami igazán érdekeset kell kitalálnunk. Nem akarunk rutinmegoldásokat, úgyhogy most iparművészek dolgoznak a terveken" ­ tárta fel a nyitott kérdéseket az építész.

A Grund egyébként nem csak felszereltségében különbözne a regénybelitől, hanem helyszínében is. Ahogy Molnár Ferenc az utolsó oldalakon jelzi is, a Körút másik oldalán található grundot beépítették, így a csoport inkább arra koncentrált, hogy hangulatában hasonló helyet találjanak.

Molnárferencesedés

A West Balkánnak nem csak a játszótér kialakításában lesz szerepe. Ők végre letelepedhetnek a Tömő utca 8-ban, ahol reményeik szerint véget ér nomád életmódjuk. A West Balkán évekkel ezelőtt ugyanis a Kopaszi gátról költözött a Corvin mozi mögé, egy közeljövőben lebontandó házba.

Arató szeretné végleges helyükön is megtartani a biciklis-alteros fiatalság körében népszerű stílust, de a színfalak mögött erős fejlesztésekbe fognának. "Az eddigi helyeinken csak középrövidtávra rendezkedhettünk be. Most közösségi házzá alakíthatnánk az épületet, rendezvényteremmel, színházzal, mozival. Ha a műemlékvédelem belemegy, felhúznánk még egy szintet az épületre, de ez kívülről nem lenne zavaró."

A védett saroképületet Mann Dánielék Leonardo 41 alapítványa, pontosabban a mögötte álló Grund 8. Kft alakítaná Molnár Ferenc kávézóvá. Itt 2008-tól békebeli hangulatban kávézhat az egy-két korosztállyal idősebb közönség. Akikből reményeik szerint meglehetősen sokan jönnek majd, köszönhetően a Corvin-projekt keretében épülő, magasabb árkategóriájú lakásoknak. A Tömő utca 6-ban pedig vendégházat és éttermet alakítanának ki.

Épületek grundért cserébe

Szintén népmeséket idéző gördülékenységgel bonyolódtak a nagy ívű terv pénzügyei. Az önkormányzat ugyanis ingyen adta az épületeket, feltéve, ha West Balkán és a Grund 8. Kft. rendbe hozza, majd 20 évig üzemelteti a Grundot.

"Szindikátusi szerződést kötöttünk a West Balkánnal és a Grund 8. Kft.-vel" ­ ismertette a hátteret Alföldi György, aki a félig önkormányzati, félig Fővárosi tulajdonú Rév 8. Rt. vezérigazgatója. A Rév 8. Rt. volt az a cég, amely a szerződés előkészítésében vett részt, így tőlük tudtuk meg, ahhoz, hogy az önkormányzat átadja az épületeket, 2007 júliusáig el kell készülnie a Grundnak. A szerződésben rögzítették a játszótér paramétereit is. Eszerint például hat farakásnak és minimum nyolc padnak kell majd Nemecsekék rendelkezésére állnia.

"Ha a szerződés nem teljesül, akkor az bontófeltétel" ­ mondta üzleti nyelven Alföldi, hogy einstand.

Az épületekre tíz év funkcionális kötöttséget vállaltak a cégek, azaz legalább addig kell kulturális intézményként, kávézóként, kocsmaként üzemeltetni azokat. A szerződés tartalmazza, hogy az önkormányzat anyagilag nem száll be a projektbe.

A közgyűlés 22 igen mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el ezt a szerződéstervezetet.

A csoportnak már rendelkezésére áll a Grund kialakításához szükséges 40 millió forint. Az épületek rendbehozatala számításaik szerint 560 millió forin leszt, erre hitelt vesznek fel, és befektetőket keresnek. A kulturális és szórakoztató komplexum átadási határideje 2008.

Nemecsek ma

A lelkes vállalkozók azonban igazán nagyban gondolkoznak, úgyhogy nem állnának meg a Józsefváros egy jelenleg erősen lepukkant részének felvirágoztatásánál. Mann Dániel az egész negyedet Molnár Ferenc-könyvvé alakítaná.

"A Pál utcai fiúk a legalkalmasabb arra, hogy átpozícionáljuk a nyolcadik kerületet. Hogy ne kurvák és bűnözés jusson az emberek eszébe, hanem az, hogy itt játszódik Molnár regénye."


Klikk a képre!
A koncepció szerint a sétálók minduntalan a regény szövegével találkoznának a kerületben, falakra írva, a járda kövébe vésve, üvegbe marva. A romantikus lakók, érdeklődő külföldiek és a tanulmányi kiránduláson ide toloncolt kisiskolások a regény szövegét követve bejárhatnák a negyed érdekes vagy rejtett részeit.

"Úgy tervezzük, hogy a főbb pontokra művészeti alkotások is kerülnek. Október elején avatják fel a Práter utcai általános iskola előtt Szanyi Péter "Einstand" című szobrát." A szoborcsoportot nem a Grund 8. Kft, hanem a főváros finanszírozta. " "A térregény finanszírozását mi egyedül nem tudjuk vállalni, számításaink szerint ez a projekt akár egymilliárd forint is lehet. Úgyhogy itt nagyobb összefogás szükséges." "

A tervrajzok átnyálazása után végül tettünk egy sétát a környéken, ahol kiderült, romantikából jelenleg is jól áll a kerület. Igaz, a hámló vakolatú falak mögött, furcsa kis kertek és lomok árnyékában most azok élnek, akiknek a kaland a hamarosan kiutalt cserelakással kezdődik.