Elfoglalni és parkosítani a várost

2008.09.14. 09:44
A világfolyamhoz csatlakozva, sőt azt egy héttel megelőzve szombaton a Körúton elfoglalt hat csoport egy-egy parkolóhelyet, hogy a helyébe miniparkokat csináljon, és azon társasozzon, olvasson. A cél, felhívni a figyelmet a borzalmas budapesti helyzetre, hogy szinte már nincsen zöld, viszont hatalmas a zaj és rossz a levegő.

Egy lány könnyedén kap fel egy közel egyméteres szobanövényt, egy fiú pedig minifoteleket cipel el a műfűszőnyegről a körút egyik parkolóhelyén, miközben a többiek még társasoznak. Arra a kérdésre, mit is csinálnak, azt válaszolják, hogy vissza kell vinni a nagymamának a kölcsönkért dolgokat, de egyébként PARKolnak, vagyis elfoglaltak egy parkolóhelyet, és parkot varázsoltak belőle. Reménykedtem, hogy Demszky Gábor nappaliját pakolták ide ki, hogy érezze, hova jutott Budapest, de nem. (Itt megnézhet videókat a világ többi parkolásáról.)

Fekve PARKoló

Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet a rohamosan csökkenő városi zöldterület-állományra. "Több zöld legyen a városban. Ezek közterületek, hozzájuk lehet nyúlni" - mondja Lázár Hajnalka, az egyik résztvevő, akinek a nap végére a szombati szmogtól már égett a szeme. Minden nap nem költözteti ki az ember a nappaliját a 4-6-os mellé, hogy edzésben legyen, még akkor sem, ha mindenféle maszkokkal szerelkezik fel.

A 2005-ben San Franciscóból, a REBAR művészeti csoport ötletéből induló projekt első évében még csak két-három parkolót foglaltak le, majd először Amerikában vált a városi folklór részévé, idén pedig már a Velencei Biennáléra is elvitték a zöldaktivista művészeti projektet, és az idei World Parking Dayre 50 ország 200 parkolóhelyét foglalják el szeptember 19-én. Valamiért a magyarok egy héttel megelőzték a világot, de nem tudtuk kideríteni, miért. Az egész PARKolást egy hónap alatt szervezték meg, az interneten közzétett felhívásukra hat csapat jelentkezett. A feladatuk annyi volt, hogy kinéztek egy szimpatikus parkolóhelyet, majd a rendőrségen bejelentették, hogy mire készülnek.

Az autóktól visszafoglalni a várost szinte lehetetlen, ezt már a fejünkbe verte Demszky, de erre a pár órára mindenki kibírja a hat darab 12,5 négyzetméteres parkolóhely nélkül. "Nem egy szakmailag kidolgozott koncepció, hanem egy figyelmeztetés" - teszi hozzá az előzőekhez Erdős Zoltán, aki elárulja, hogy ez egy barátságos rendezvény, van engedélyük, míg a tavalyi ausztriai parkolóknak nem volt, csak megjelentek a legforgalmasabb helyeken. Az egész budapesti projektből valahogy éppen ez a gerilla-hangulat hiányzik, itt minden le van játszva, és még az autósoknak is tetszik.

Piknikelés

Egy Opel áll meg a parkolóhelyen társasozó hármas mellett, utasai érdeklődnek, mi folyik itt, majd nagyon helyeselnek. Egy amerikai turistának pedig annyira megtetszik a kezdeményezés, hogy hoz két nagy zacskó pogácsát. A parkolók tulipánhagymákat osztogatnak, mi is kapunk, majd tavasszal, ha addig nem hányjuk el, tuti elültetjük. Arra a részletekbe menő felvetésünkre, hogy miért játszanak a full kapitalista, és egyébként eszetlen építkezős társasjátékkal, a Hotellal, miközben Al Gore Kellemetlen igazság című könyvét olvasgatják, hárítanak, a kettő között nem látnak összeférhetetlenséget. A kisgyerekek közben szépen telerajzolták krétáikkal az aszfaltot.

A körút és a Podmaniczky utca sarkára az Ifjú Humanisták szerveznek pikniket, illetve fotókat készítetenek a háttérben almafával és Pace-zászlóval. "Egyelőre vicces" - mondja Kopiás Attila Steve, aki a prágai parkokat és zöldövezeteket szeretné látni Budapesten, de hát az itt soha nem lesz. Szepessy Stefi közben felvázolja a humanisták dolgait, azt magyarázza, hogy a civil szervezet most kezdett el nyitni a zöldtémák felé, de ennek ellenére rosszul bírja a szmogot és a zajt.

A szmog égeti a szemet

A Nyugatinál zsályát, rozmaringot és levendulát lehet szagolgatni, ami a beálló Váci úton valami romantikus cyberpunk hangulatot kapott, főleg, hogy a nyugányak alá fenyőfaháncsokkal szórtak, mivel "jobb illata van a Wunderbaumnál". Nincs is büdös, csak a rendőr jön rá villogva a parkolóhelyre, belefér. Az itteni társaság fűzépítményeket készített Angyalföldön, mondta Kovács Bence, és hamarosan gyógynövénykertet is fognak, ha jól értem, bár engem már nagyon idegesített a körúton közben beálló dugó. Valójában ez a projekt akkor az igazi, ha legalább 200 helyet el tudnak foglalni. Jó szervezéssel ez egy nagyon látványos és fontos rendezvény lehetne, csak jobban kell népszerűsíteni a PARKolást, mert rendesen meghirdetve elképzelhetetlen, hogy csak hat csoportnyi kezdjen neki ennek a vicces őrültségnek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.

március 24., 06:00

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.

március 24., 08:09

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Rendhagyó beszámoló, név nélkül...

március 24., 06:22

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

március 24., 12:01

  • Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve

Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve

A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.

március 24., 10:53

  • Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.

tegnap, 21:04

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada

Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada

Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.

március 24., 12:36

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.

március 24., 17:59

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató

Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató

Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.

március 24., 12:13

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

Neked ajánlott