Emánuel
4 °C
12 °C

Hóhérok és tengerészek Marco Polo szülinapján

2003.09.27. 16:29
Tengeri csatával egybekötött misztériumjáték, ingyen kolbász és anyagias tengerész. Az Index tudósítója a tengeri viharral dacolva végigélvezte Marco Polo, a nagy jugoszláv utazó születésnapi buliját a horvát Korcula szigetén, hogy aztán élvezettel nézze végig, amint a vad szél jól megleckézteti a pénzéhes kapitányt.
A Tigris és a Sárkány harca egy kínai ételkompozíció: ezüsttálon, ananászból kifaragott pálmafaerdőben egészben megsütött acsarkodó macskára egy egészben megsütött acsarkodó kobra tekeredik, miközben egymás torkára pályáznak. Soha nem hittem, hogy ezt az életképet egyszer a valóságban is sikerül egyszer megcsodálnom, és azt végkép nem, hogy mindezt az Adria partján egy apartman-telep gyalogútján, ahol kölyökmacska küzdött egy kölyökviperával, mintegy másfél órán keresztül.

Tekintse meg képeinket
A vipera maradványait végül a darazsak és a hangyák fogyasztották el, a macska további sorsáról nincs tudomásom, mindenesetre saját lábán hagyta el a küzdőteret. A macska és a kígyó heroikus küzdelme felvillanyozott, még a dögunalmas horvát tengerpart is tartogat meglepetéseket, főleg, amikor az egyik hirdetőtáblán megpillantottam egy plakátot, mely szerint tengeri csatával egybekötött misztériumjátékkal ünneplik meg nagy példaképem, Marco Polo 705-ik születésnapját a szemközti Korcula szigetén.

Velence vs Genova

Izgatottan vártunk a nagy napra, már a kezdés előtt egy órával ott toporogtunk az orebici kikötőben átkelőhajóra várva, a tengeri csata elejéről mégis lemaradtunk, bár a kishajóról el lehetett kapni néhány izgalmas pillanatot. Még partraszállás előtt megkérdeztem a kapitányt, mikor indul vissza az utolsó járat. Az este 10-es időpont megfelelőnek tűnt, majd belevetettük magunkat a Marco Polo fesztivál forgatagába. A tengeri csatában mindenféle korhűnek látszó és nem korhűnek látszó hajó forgolódott, a füsttől nem lehetett megállapítani kik a velenceiek és kik a genovaiak. A parton színes bakóruhás jelmezbe öltöztetett cserkészek doboltak, és amikor néhány tiszteletkör után az egyik korhűnek látszó gálya kikötött, a strázsák keresztbe fektetett lándzsákkal nyomták szét a kíváncsi tömeget.

Hóhérok vs matrózok

A gálya korhűségén sokat rontott a felső fedélzeten vigyorgó, Napóleon mintájú kalózsapka-installációkba öltöztetett, mintegy harminc német és japán turista, akik közvetlen közelről nézhették végig azt a rövidke ütközetet, amelyet a hóhérruhás strázsák és a gálya legénysége vívott Marco Poloért. Végül a hóhérok nyertek, Marco Polot láncra verve felkísérték a színpadra, ahol rövid, de velős tárgyalás során elítélték, minden garanciális jogszabályt megszegve, esélyt sem adva neki a védekezésre. Az ítéletet kihirdetésekor számomra érthetetlen okokból a tömeg megtapsolta, majd Marco Polot a hóhérruhások láncon elrángatták valahová, az este folyamán többet elő sem került.

Még a performansz előtt kiszúrtam néhány szabadtéri szudzsuki-sütőt (kolbász délszlávul), gondoltam letesztelem őket, de érthetetlen módon mindenki hirtelen szudzsukit akart enni. Miután megcsodáltuk az öt kunás érméket Marco Polo-aranydénárrá átalakító pénzverő mutatványost, betértünk a Marco Polo Tours melletti Marco Polo fagyizóba, ahol a

Marco Polo, Marco Polo

refrénű helyi sláger szólt, majd ragacsos felfedező útra indultunk további Marco Polo emlékeket kutatni. Én egész addig abban a hitben éltem, hogy Marco Polo velencei származású, de ezt a problémát nem ajánlatos a korculaiaknak felvetni, mert állítólag örökre száműznek a szigetről.

Verekedés ingyér

A sikátorok között felleltünk egy táblát, amely szerint Marco Polo háza balra található. Bemerészkedtünk a kivilágítatlan utcácskába, de a keresett házat semmi sem jelölte, így hát biztos, ami biztos, minden házat megnéztünk kívülről. Mivel több Marco Polora utaló nyomot nem találtunk, visszatértünk a szudzsukisütőkhöz, ahol a tömeg egy kicsit lanyhulni kezdett. A szudzsukisütők közben profilt váltottak, áttértek pleskavica sütésre. A pleskavica osztáskor kitört tömegverekedéskor döbbentem rá, hogy ezt ingyen adják, sőt a térre kiállítottak egy nagy tartályt is, ahonnan szintén térítésmentesen lehetett bort vételezni.

Tömegoszlatás disznópörzsölővel

Klikk a képre!
A közelharc elcsitulása után jó magyar turista módjára úgy döntöttem, kivárom a következő menetet. A szakács segédjén közben kitört a tömegfóbia, egy igen eredeti és hatásos módszert választott a potyalesők távoltartására. Elővett egy pb-gáz meghajtású disznópörkölőt, és elkezdett látványosan szerencsétlenkedni vele. Miután harmadszorra sem tudta meggyújtani a kiömlő gázt, az egészséges veszélyérzettel rendelkezők biztonságosnak hitt távolba hátráltak. Mint kiderült, a kisebb robajjal belobbant pörkölőt a segéd parázsturbósításra használta.

Második körben nekem is sikerült megkaparintani egy pleskavicát, majd megküzdöttünk két pohár borért is. A kikötőben közben beindult az utcabál, Marco Polo emlékét meggyalázva a repertoár Saragossa Band-egyveleggel kezdődött. Amikor felcsendült az Ottawan együttes hírhedt slágere a Baby hands up, átmenekültünk a mólóhoz , ahol a kishajónknak nyomát sem láttuk, illetve a fényeit igen, ahogy a másik kikötőből elpöfögött Oberic felé.

Az anyagias délvidéki

Az egyetlen fellelhető rendőrhöz fordultunk tanácsért, aki készségesen elmutogatta, hogy majd reggel lesz hajó. Átrohantunk a másik kikötőbe, ahol megkönnyebbülten fedeztünk fel egy Oberic feliratú lélekvesztőt. A jegy ára, mint kiderült, az utasok számától függ. Egy órát vártunk utastársakban reménykedve, közben kitört egy vihar, elmosva az utcabált. Miután végkép kiderült, hogy rajtunk kívül senki sem akar átmenni a túlpartra, elkezdtem alkudozni a kapitánnyal, hogy a 150 kunás viteldíjból engedjen valamit, de hajthatatlannak bizonyult, jól érzékelve, hogy az idő haladtával egyre erősebb alkupozícióba kerül.

Marco Polo nem is itt született, hanem Velencében, próbálkoztam, hátha végrehajtja a száműzetést, de ez sem vált be. Végül fejet hajtottunk előtte, ő is engedett kemény 10 kunát, nekiindultunk a hullámzó tengernek. Úgy. 3 perc után egy nagy reccsenés hallatszott. Nyerészkedő kapitányunk hátrarohant a kormányosfülkéből, what happened, nézett rám kérdőn. The roof, is flying - mutattam lakonikusan az elszállt, és süllyedni kezdő tetőszerkezetre, amely korábban a hátsó utasteret takarta, nehezen visszatartva a jogos kárörömből fakadó röhögést, közben párom villámló szemekkel méregetett mindkettőnket. Damage, damage, damage, hm, hm - mormogta a kapitány az egész út alatt, miközben a hullámoktól néha majdnem felborultunk. Aki utazott már szikrázó szemű, csonttá ázott, halálfélelemmel küszködő feleséggel és egy szitkozódó kapitánnyal egy tető nélküli hajón viharban, az nagyjából be tudja mérni a visszaút különös báját. A kapitány néha hátrarohant: nem akarta elhinni, hogy tényleg elszállt a tető, a hajó közben minduntalan eltért a megadott iránytól. Végül harmadszori próbálkozás után sikerült a mólóhoz varázsolnia a hajót, szó szerint kidobott bennünket, és káromkodva visszaindult Korcsula felé. Imbolygó fényeit még sokáig követtük miközben megkönnyebbülve és megbékélve ittunk egy nyugtató pohár bort az egyik nyitva tartó kikötői bár teraszán.