Vilma
-8 °C
3 °C

Ázott rasztahaj és a magyar Jamaica

2004.08.02. 14:51
Vacogó skinheadek, harmincas pesti értelmiségiek és egy jamaicai haknizenekar a gárdonyi reggaetáborban.
A gárdonyi Reggae Campet szinte lehetetlen eltéveszteni, hiszen egyrészt a lassú ritmusokat egészen Agárdig viszi a Velencei-tó, másrészt a part menti utcákban esténként táskás szemű, halkan szitkozódó, pizsamás nyaralótulajdonosok jelzik a koncerteknek otthont adó strandhoz vezető utat.

Sár, sör, ska

Mi péntek este érkezünk a reggaetáborba, eddigre ugyan már elállt az eső, de azért így is sikerült egyenesen belegyalogolnunk a pultok és a színpad közt elterülő sárfürdőbe.

Egyelőre legfeljebb kétszázan lézengenek a Sport Beach elkerített részén, talán mert az idő nem éppen jamaicai, de ahogy elkezdődnek a koncertek, előbújnak a sátrakból a fesztiválozók, és éjfélre már legalább annyian vannak, mint egy népesebb zöldmozgalmi felvonuláson vagy irredenta hídfoglaláson.

A péntek skával indul, először a Pannonia Allstars Ska Orchestra lép fel, ezúttal női énekhang nélkül szól a Babylon, hiszen az énekesnő már nem tagja a zenekarnak. A rajongók ennek ellenére lelkesen ugrándoznak fúvósszekció lábai előtt, míg hátrébb egy anyuka nyolcéves fiúgyermekét tanítja a skához passzoló autentikus táncra. A második szám után már a kiskorú skarajongónak is egész jól megy az ütemes lábemelgetés és a karok egyidejű, ámde ellentétes irányú mozgatása.

"Álmodd, hogy vakít a fény, tombol a nyár e földtekén, ne érdekeljen, ha esik a hó, mert nyaralni visz az álomhajó" - üvölti két szám között valami érthetetlen okból a közönség jó része az egykori Carpe Diem nevű formáció rádióbarát slágerét, dacosan beintve a nyirkos hideg, időnek, na meg persze a koromsötét éjszakának.

A Pannonia után a nézőtéren terjesztett legenda szerint a hardcore-ból pár éve hirtelen elhatározással a reggeabe igazoló Tigris lemezbemutató koncertje kezdődik. Az első számok után kiderül, hogy a zenekar azért nem szakított teljesen az ugrálós-keménykedős múlttal, hiszen a legtöbb szám vad húrtépésbe fullad, hiába, ha valaki egyszer már rászokott a torzító pedálra, azt többé nem lehet megállítani.

A műfaji keveredés szemmel láthatóan nem zavarja a rajongókat: a rasztahajú reggaefanatikusok nagy örömmel térdelnek bele az antirasszista skinheadnek maszkírozott skarajongók veséjébe, és viszont. Az apró táborra nemsokára hideg köd ül, amivel csak a hamburgeres bódéból gomolygó meleg, zsíros füst dacolhat egy ideig. Hajnalban, amikor távozunk már csak egy csapat, fagyos széltől lila szájú lány táncol a sáros réten, a bárpultot rejtő sátor alatt pedig pár jamaicai fekete didereg batikolt pólóban, arcukon az eltévedt sarkkutatókra jellemző megdöbbenés és értetlenség.

Tavaszi szél

Másnap megérkezik az augusztusi tavasz, kisüt a nap, felszárítja a sáros pocsolyákat, így a fesztivál utolsó napján már nem lehet vietnámi papucsban csúszkáló koromfekete lábú, fehér jamaicaiakat látni.

A rasztakatarzist ezúttal a fesztivált szervező Ladánybene 27 alapozza meg, a Kell egy ház című hungarojamaicai himnuszt együtt énekli a néhány száz néző a környék lakóinak legnagyobb bánatára. Két sláger közt azonban sokszor mintha csendes liftzene lenne az LB27, a közönség mindenestre lelkesen együtt énekel minden számot a zenekarral. A Ladánybene éjfélig küzd az ellen, hogy magyarnak születtek, azután átengedik a színpadot a Sixth Revelation elnevezésű formációnak, akik egyenesen az őshazából, Jamaicából érkeztek.

A négy egyenrasztás zenész pár saját szám mellett leginkább Bob Marley-klasszikusokat játszik, és persze felszabadultan, erőlködés nélkül alázzák meg a színpadot az utóbbi napokban megjárt összes sápadt arcú fellépőt. A No woman, no cry első taktusaira az eddig a bárpultoknál csendes bólogatásba, és alig észrevehető csípőrángásba merülő harmincas reaggerajongók is előbújnak, hogy az utoljára a nyolcvanas évek alternatív zenekarainak búcsú- és emlékkoncertjein bemutatott "mezítláb, becsukott szemmel kapálózás" elnevezésű tánccal ünnepeljék a gárdonyi Jamaicát és tűnő fiatalságukat.

"Ezek megélhetési jamaicaiak" - panaszkodik mellettünk egy bizonytalan mozgású fesztivállátogató, majd kifejti, hogy a Sixth Revelation produkciója pont olyan, mintha Vágó Isván a Favágókkal Ázsiában haknizna, és a Petróleumlámpát énekelné a közönség nagy örömére.

"Do you speak english?" - kérdezi a Sixth Revelation énekese egy rajongójától később, a koncert után a rögtönzött dedikáláson és előadó-rajongó találkozón. "Évinek. Azt írd rá, hogy Évinek" - válaszolja határozottan a lány, mire az énekes még párszor visszakérdez, majd a hirtelen támadt kommunikációs zavar megoldásaképpen rajzol egy virágot a frissen vásárolt cd-re.

Eközben már az utolsó dancehalltaktusok szólnak a strandon, fáradt, üveges szemű raszták kóvályognak a tóparton, golfpólós skafantikusok isszák utolsó söreiket, a tánctér felett lebegő vizualizáción pedig egy pesti villamos éppen egy jamaicai gandzsamezőn gázol keresztül.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!