Kreatív spermiumok a negyedik dimenzióban

Egység, illetve Összefogás - olvasható a Vasas Szakszervezet nyolcadik kerületi székházának a Rákosi-korszakot ízlésesen idéző dísztermének falán, a Vasas-címert közrefogva. Nagyjából százan jöttek el Jola Sigmond, vagyis Zsigmond Gyula előadására, a színpadon pillanatnyilag egy pantomimművész tapogatja a láthatalan falakat, mi meg egyelőre nem is sejtjük, mi fog itt történni. Az előadásról előzetesen annyit tudtunk meg a meghívóból, hogy az "előnyök hiányára, a hiány előnyére, a hiány ellenére" témakörben fogunk kalandozni, illetve szó esik majd az ürességről a semmiben, mint eszközről a teljesség felé.

A divatos instant szex helyett tehát titokban instant megvilágosodásra számítunk, ezeregy forintért nem is lenne drága, merthogy ennyi a belépő (később fény derül arra is, hogy mire kellenek az egyforintosok, de legyen ez a titokzatos szál, ami fenntartja az olvasó érdeklődését). A szervezők udvariasan megkérnek, hogy olyasvalaki mellé üljek, akit nem ismerek, mert ez segíteni fogja a megértést. Ez nem nehéz feladat, merthogy senkit sem ismerek, tehát melléülésre jól használható idegenként elfoglalok egy helyet az egyik üres sorban. Szépen telik a terem, a pantomimes pontban hétkor abbahagyja (vagyis csak úgy tesz), és Zsigmond úr lép a közönség elé. A szervezők eredetileg úgy gondolták, hogy hét nulla nullakor bezárják az ajtókat, és azután senki sem jöhet be, de belátják, hogy Magyarországon, Svédországgal ellentétben ez nem járható út, az ítéletidőre hivatkozva elkésett harminc embert ezért negyedkor még beengedik.

Az agyunk valahány százaléka

Zsigmond Gyula karizmatikus és szórakoztató előadónak bizonyul, ezt persze el is várjuk olyasvalakitől, aki képességfejlesztéssel foglalkozik. Először arról kezd beszélni, hogy az emberek képességeiknek csak töredékét használják, de milyen jó lenne, ha fel tudnánk szabadítani rejtett potenciálunkat. Erre mindenki képes, már persze aki hajlandó változtatni, és nem nyugszik bele jelenlegi korlátaiba. Izgalmasan hangzik, persze úgy képzeljük, hogy minden önfejlesztő tréning valami hasonlóval kezdődik, közhelyszámba megy, hogy Einstein is megmondta, hogy agyunknak csak húsz százalékát használjuk. (Vagy tíz? Mondott egyáltalán ilyet?) Innentől viszont érdekesebb irányt vesz az előadás.

Vissza-visszatérünk például a negyedik dimenzió kérdéséhez, mint egy olyan egyértelműen létező helyhez, ahonnan az ötletek jönnek, és ha kreativitásunk és tárgyi tudásunk megfelő konstellációba kerül, ezek megvalósulhatnak három dimenzióban is. A negyedik dimenziót állítólag lehet valahogy érzékelni is, de ennek titkát most nem tudjuk meg, csak annyit, hogy amit hétköznapi életünkben három dimenzióban érzékelünk, az úgy viszonyul a négydimenziós valósághoz, mint egy test papírra vetített kétdimenziós képe a három dimenziós testhez. Az előadás utáni egy rövid interjúban kicsit rugózunk még ezen a negyedik dimenzió dolgon, Zsigmond Gyula azzal próbálja a nehéz fejünkbe verni az elképzelést, hogy itt az elvet kell megérteni, ő csak azért beszél dimenziókról, mert matematikus, de használhatna bármilyen más, akár spirituális fogalomkészletet is. Úgy teszünk, mintha értenénk.

Ha már spiritualitás: előkerül a reinkarnáció is, meg az életfeladat fogalma, sokan előredőlve figyelnek. Azt nem tudni, hogy ezekről a dolgokról Zsigmond Gyula komolyan beszél-e, később azt mondja, érteni kell a humort, meg többször megemlíti, hogy akár ez is lehet az igazság, hiszen ki tudja, mi az igaz? Mindenesetre biztos vannak a közönség soraiban, akik mindezt készpénznek veszik, és nyilván majd megpróbálnak gyorsan beszerezni az ezoterikus boltban egy négydimenziós kristályt, hogy biztosítsák zökkenőmentes reinkarnációjukat.

Kreatív spermiumok

Többször esik szó a biológiai alkotásról, mint kettesben véghezvihető kreatív cselekedetről, ezügyben hallunk az egymással nem versenyző, hanem a legjobbat segítő spermiumcsapatról (hiszen akár így is lehet, ki tudja, mi az igazság?), és az ember életének legnagyobb orgazmusáról, tudniillik arról, amiben fogant. A spermiumok különben valahogy központi helyet foglalnak el az előadásban, többször szó esik róluk. Mivel ilyen fontosak, a cikk címében is megemlítjük őket, az olvasottságot növelendő.

Az előadás után elkapjuk az építész-matematikus-pszichológust egy rövid interjúra, kiderül, hogy az egyforintosokat - és Svédországban az egyőréseket - azért gyűjti, mert maga mellé szeretni temettetni a koporsóba, mintegy játékos feladványként a jövő archeológusainak. (Saját kis játékos feladványunk az, hogy egyforintos híján kétforintost adtunk, fogadjunk, hogy ezzel az őrületbe kergetjük majd azokat a tudálékos kis régészeket.)

Próbáljuk tisztázni, hogy mire számíthat az, aki elmegy egy kétnapos tréningre, legközelebb júliusban, hatvanezerért. Jobban tud majd utána szobrászkodni, verset írni vagy Excel-táblázatokat szerkeszteni? A válasz egyszerű: jobban tud majd bármit csinálni, amit csak akar. A tanfolyam különben itthon olcsóbb, mint Svédországban, nyugtat meg Zsigmond Gyula, de az ár egyúttal teszt is, hogy tényleg akarunk-e tanulni. Hát, ha valaki befizet, megírom, milyen volt.