Natália
-3 °C
8 °C

Népsport és nu-vurstli: Sportsziget

2004.06.14. 12:06
A hétvégén a foci-Eb, és az EP-választások mellett a magyar lakosság még egy nagyszerű közösségi élménynek, a Sportszigetnek is részese lehetett. A nyári fesztiválszezon nyitó eseményéről csak egy nagyobb tornádó bírta volna elszállítani a becslések szerint kétszázhúszezer főt meghaladó látogatósereget.
A mini szigetként reklámozott, a szervezők által a sport-látvány-buli hármasával jellemzett eseményen annyi programot sűrítettek a BS mellé, hogy riporterünknek fél nap alatt csupán a terület háromnegyedét sikerült bejárnia. A Népstadion körül körözve az embert hamar megcsapta az augusztusi szigetérzés, és szinte kedve támadt kimenni tivornyázni a hajógyária.

Tekintse meg a képeket!
A Sportszigetre kilátogató fiatalok szemmel láthatóan kicsattantak a játék örömétől a Népstadionkert szocreál szobrai között, ahol nyolcvan sportág mutatkozott be, és akár harminc koncertet is végig lehetett tombolni. A tinik szemmel láthatóan nem kímélték testi épségüket sem a sportpályákon, sem a koncertek előtti küzdőtéren.

Tudósítónk beszámolója szerint például egy HC-s lány a bőrmaszkjairól híres Slipknot koncertjén jókora nyílt sebet szerzett pogózás közben, de sérüléseivel mit sem törődve inkább felmászott egy Toi Toi tetejére, és onnan csápolt tovább orrvérzésig.

Éppen ezért akinek még nem ért haza a gyereke, ne aggódjon, valószínűleg csak elszökött, nem törte ki a nyakát bungeejumpingozás közben, hiszen a szervezők szerint komolyabb sérülésekről nem érkezett hír. Mindenféle emberek jöttek, mindenféle motivációval. Annyi biztos, hogy a sportolókon, az üzleti szférán, és a kidobókon kívül sokan voltak, akik kizárólag cigizni, csajozni, illetve pasizni jöttek, de azért talán nekik is leesett a szervezők által lépten-nyomon sulykolt üzenet, miszerint sportolni jó. A legtöbben ugyan csak nézték, ahogy a sportolók izzadnak, és közben drága kolbásszal kényeztették zsírpárnáikat, de azért a közönség sportszeretetét minden bizonnyal jól jellemzi, hogy a legtöbb ember baseballsapkában jött.

Ingyen izzadság

Tekintse meg a képeket!
Az ingyenes rendezvényt természetesen nem ajándékba kaptuk, mert jók voltunk; közben termékekkel bombázták a látogató agyát. A fogyasztási propaganda jelképeit fújta minden sportoló és nézelődő arcába a nyári szellő: volt reklámlufi, rengeteg reklámtábla, több raklapnyi próbatermék és céglogóval díszített mézesmadzag.

Akinek azonban sikerült elvonatkoztatni attól, hogy többre érdemes személyét az ilyen helyeken csupán a fogyasztói társadalom legalján elhelyezkedő parányi láncszemként kezelik, az felhőtlenül jól érezhette magát. A tökéletes boldogsághoz persze az sem ártott, ha a látogató még nem múlt el tizennyolc, hiszen a Sportsziget közönsége egyértelműen fiatalabb volt, mint a Szigeté, ami annyit tesz, hogy itt már kora délután lehetett részeg gimisekkel haverkodni.

Vidám és véres

Nézzük mik voltak!
Minden szinten szinte minden. Hegyi akadálypálya, raliszimulátor, csocsó, terepjárós vezetés, majálisozók, quadozás, íjászat, zsebesek, aerobik, fitnesz, wellnes, Béres Alexandra, strandsportok (röplapda, kézilabda, foci, korfbal), biobolt, kosárlabdajam és -gála, Harlem Wizards-bemutató, lángos, snowboard slide-verseny, morcos security, utcai "görsportok" (deszka, kori), stabil és mobil skate parkokban, kolbász, BMX-verseny, Magyar Köztársaság Országos Egyéni Szertorna Bajnoksága, Toi Toi, Nemzetközi 7-es Rögbitorna, negyvenféle harcművészeti bemutató (köztük hivatalos magyar kungfubajnokság), tombola, hányás, parkröplabda, playstation, kispályás focibajnokság, off raod, ralibemutató, honvédségi toborzósátor, koboldok, truck-triál, rodeo rafting, favágóverseny, kötéltechnikai bemutató, fogyatékos sportok, kite surf, bungee jumping, sorbanállás, sportlövészet, véradás, paintball, tájékozódási futás, ivás, kötélhúzás, lábtenisz, robogópróba, gumiasztal, kalandvár.
Harcművészetben nagyon erős volt a felhozatal, hiszen a thai kardvívástól a majom kungfustílusig minden távol-keleti küzdősport képviseltette magát, sőt full kontakt grand prix-t is rendeztek a kimondhatatlan és még inkább leírhatatlan kyokusin szabályai szerint. Akinek azonban ez sem lett volna elég az erőszakból és a lábrugásokból, annak ott volt a shidokan-Európa-kupa, a magyar muay-thai-boksz-bajnokság, és a magyar kungfubajnokság.

A Bruce Lee-életérzést csak a kanapéból, heves hüvelykujj-rángatózás kíséretében átélő virtuális sportolók sem unatkoztak az idei Sportszigeten. Lehetett ugyebár playstationözni, és a szerencsésebbek kipróbálhatták a cyber technológia egy újabb vívmányát, az Eye Toy-t. A játékba belefeledkező gamerek úgy néztek ki, mint akiken csak egy kényszerzubbony segíthet, hiszen a képernyőn saját magukat bámulva fejelgettek, és harcoltak a kis pixelellenfelek ellen.

Elavult zene

Az ötödik Sportsziget zenei felhozatala jóval gyengébb volt, mint az előző éveké, hiszen ezúttal csak az összes hasonló rendezvényt végighaknizó, lejárt szavatosságú Anima vagy az agyonhallgatott Boban Markovic Orkestar jutott a sportba és a sörözésbe belefáradt közönségnek.

Jó koncertet adott viszont a szintén kötelező fellépőnek számító Tankcsapda, a Slipknot meghívásával pedig végre egy olyan zenekart csalogattak a Sportszigetre a szervezők, amely még stadionokban lép fel, és nem csak dél-olaszországi diszkókban és holland művházakban zenél világkörüli turné címén.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.