Fanatizmus hajtja a 160-nal tekerő biciklist

Az ország leggyorsabb biciklijét, amellyel alkotója már elérte a 160 kilométeres sebességet, rettentő bonyolult szerkezetnek, a high-tech anyagok és a szofisztikált mérnöki megoldások rafinált ötvözetének gondoltam. Értetlenül néztem tehát, amikor a kerékpáros futárok közt Dagadt néven ismert feltaláló egy teljesen átlagos versenykerékpárral jelent meg. Igaz, a vázat kiegészítették egy másik lánctányérral, és az ahhoz tartozó lánccal, de ettől a szerkezet csak még kevésbé nézett ki profinak. Vagy hogy pontosabban fogalmazzunk, a bicikli inkább buherált darabnak tűnt.

Mivel Dagadt elkerekedett szemeinket a mechanikai részletek iránti érdeklődésnek értelmezte, belekezdett a két, egymásra merőlegesen elhelyezett hajtórendszer ismertetésébe. Ami aztán elvonta a figyelmem arról, hogy valójában még a vártnál is különlegesebb szisztémával van dolgunk, csak éppen nem ott kell keresni a speciális hajtóművet, ahol kezdetben gondoltuk.

Nincs tehetsége a biciklizéshez

Az első gyanús jelre akkor figyeltem fel, amikor az egész életét a kerékpározásra feltevő, és mellesleg leggyorsabb magyar biciklista megjegyezte, hogy sajnos, semmi tehetsége sincs ehhez a sporthoz. Későn és véletlenül kapott rá a dologra, amikor egy leharcolt Szputnyik versenybiciklivel járt Egerbe vezetni tanulni. A Mátrában letekert napi hetven kilométer alatt érzett rá, milyen remek egyedül és szabadon száguldani. Amikor viszont később csatlakozott a szolnoki cukorgyár csapatához, kiderült, hogy neki sokkal többet kell edzenie ahhoz, hogy ugyanazt a szintet érje el, mint a társai. "Nem olyan jó a keringési rendszerem, mint a többieknek, ami pedig a kerékpárnál a legfontosabb."

Egy dolog viszont jobban ment neki: a stéherezés. Azaz amikor egy nagy jármű szélárnyékában tekertek nagy távokat. "Akkoriban jártak a jó kis cukorrépa-szállító IFÁ-k, amik mögé be lehetett állni anslusszba. És ahogy ment mögöttük az ember hetvennel, az hihetetlen katarzis volt. Amikor pedig egy kamion előzte az IFÁ-t, akkor át lehetett állni mögé, és már 80-90-nel repeszteni. Azok, akik a versenyen elmentek mellettem, sorban lemaradtak. Szerintem ennek inkább lelki okai voltak".

Nincs pénz a fejlesztésre

Dagadt, aki inkább vékony testalkatú egyébként, nem csak fizikailag volt alkalmatlan a rekordsebességre. Amikor a legendás Nagy Sándor-féle Kerékpáros könyv 2-ben meglátta az 1973-as világrekordot, a 223 kilométeres sebességet elérő kerékpár rajzát, kiszámolta ugyan a fogaskeréksor szükséges áttételeit. Később pedig, 1997 körül, amikor bicikliboltot vezetett, megtervezte a saját gyorsasági bringáját is.

"Rengeteget agyaltam rajta, de amikor elkészült, nem kellett már változtatni rajta" - mesélte, hogyan jutott a két lánckerekes megoldáshoz. Tehát amikor a pedálnál található tányér nem a hátsó keréknél forgó fogaskereket hajtja meg, hanem a pedál fölött egy másik tányért. Innen fut aztán a lánc a kerékhez. A dupla áttétel azért kell, magyarázta, mert az aktuális világrekord, a 268 km/h hagyományos kerékpárral csak úgy lenne teljesíthető, ha az első tányér méteres átmérőjű lenne, ami azonban leérne a földre.

A tervezésben nem volt hiba, Dagadtnak viszont egyáltalán nem volt olyan támogatói és anyagi háttere, hogy tízezer dolláros vázat, speciális felszereléseket szerezzen be, és háttércsapatot állítson fel, ahogy a világcsúcstartó holland kerékpáros tette. A panellakás konyhájában fűrészelte, és ott rakta össze a szerkezetet, nagyjából 3-4 ezer forintból.

"Ahogy este elkészültem, olyan izgatott lettem, hogy ahogy voltam, papucsban levittem a biciklit a kilencedikről, és kipróbáltam. Úgy mentem vele elsőre százzal."

A tervezgetésre és a próbákra végül ráment a házassága. Mivel azonban pénze sem volt, hogy folytassa az edzést, pályát béreljen, háttércsapatot fizessen, végül a bicikli is raktárba került.

Nincs jó terep az edzéshez

Csak néhány évvel később, a Hajtás Pajtás vezetőjének lelkesedése miatt vette elő, már biciklisfutárként a gépet. A látvány, hogy a biciklista komótosan teker, de közben megdöbbentő sebességgel húz el a nézők előtt, feltüzelte az egyéni teljesítményekre és egyéniségekre érzékeny közeget.

A futárcég vezetője, Spenót még azt is vállalta, hogy támogatja a projektet, ha Dagadt megpróbálkozik a világcsúcsdöntéssel. Pedig Fred Rompelberg 1995-ös rekordját, a 268 kilométeres sebességet 13 éve nem tudták túlszárnyalni.

Dagadt mostanában speciális edzéseket végez, hiszen két nagyon különböző kerékpárostípus tulajdonságaival kell rendelkeznie: egyszerre kell sprinternek lennie, hogy fel tudja gyorsítani a rettentő nehéz áttételekkel működő biciklit, aztán hosszú távon kell teljesítenie, hogy bírja a nagy sebességhez szükséges távot.

"A kerékpárom tökéletes. A gumik miatt aggódom. Ez kicsit olyan, mint a berepülőpilóták munkája. Kilencvennél kaptam már defektet, és azt még meg tudtam fogni. Nem nagyon szabad fékezni, az a titka. És érezni kell az előttem haladó autót. Tíz centire megyek tőle, ha csak motorfékez, már beleszállok. Rompelberg 1988-ban véletlen kijött a szélárnyékból, és bukott. A gerincén kívül mindene összetört, hét év volt, mire felépült, de utána újra megpróbálta."

A holland csúcstartó a rekordot egyébként egy kiszáradt amerikai sóstóban állította fel. Dagadtnak azonban nincs edzőhelye, mert az országban kevés a nyílegyenes, vízszintes, elhagyatott és jó minőségű út. A rekordot is a Rábaringen állítaná fel, ahol a legnagyobb gondja nem a sebesség lesz, hanem hogy 200 felett hogyan vegye be a kanyarokat.

Fanatikus

Dagadtnak tehát nincsenek jó testi adottságai, kevés a pénze és a Föld rossz pontján próbálkozik a rekorddöntéssel. Ennek ellenére már most ő a leggyorsabb magyar biciklista, és a szakemberek szerint esélye van arra is, hogy a rekord közelébe kerüljön. "Mert a fejben dől el minden" - mondta az edzője.

"Azon agyalok, hogy mennyire vagyok jó úton. Mert a világrekordtól nagyon messze állok. Hiszen hiába mentem 160-nal, az még mindig százzal kevesebb a csúcsnál. De utána eszembe jut, hogy amikor Rompelberg először próbálkozott, 144-et ment. És csak a tizedik alkalommal sikerült neki.

Néha az is eszembe jut, hogy 38 éves vagyok. Ha összetöröm magam, belefogok még egyszer? Utána meg eszembe jut, hogy Rompelberg idősebben kezdte újra, és végül megcsinálta.

De leginkább olyanokon gondolkodom, hogy milyen volt először százzal menni. Meg lepörgetem a kanyarokat a pályán. Látom, ahogy belemegyek a kanyarba, és megcsinálom."

Kommenteljen a cikkről az Index bringás blogján, a Kerékagyon!