Zetorral a zéró gravitációba

"Srácok, bírjátok a repülést?" - kérdezi Vári Gyula volt repülős őrnagy, a Magyar Repülő Szövetség elnöke, amikor megérkezik a budaörsi repülőtérre. Kicsit szabadkozik a késés miatt, mert MSZP-s képviselőként még a Napkeltébe is be kellett reggel mennie, de hamar rátér a lényegre: éppen most, hogy az első civil űrrepülőnek is sikerült a nagy tett, már itthon is hozzáférhető a súlytalansági repülés, ami persze nem ugyanolyan, hiszen alacsonyabban száll a gép, a repülés ideje is rövidebb, de hát kis ország vagyunk, kis légtérrel és még kisebb súlytalansággal.

Csak az első nagyon szar

Tekintse meg képeinket!

Európában a Magyar Repülő Szövetség kínál másodikként ilyen kalandot, és nem hivatalosan azt is kipuhatoljuk, hogy az ára nem lesz magasabb egy tandemugrásénál. Egy húszéves szovjet Antonov-2-es repülőgépet alakítottak át a célra, a művelet része volt bizonyára a piros-fehér-zöld festés is, aminek külön elismeréssel adózunk. Az AN-2-est egyébként még ma is gyártják, tudjuk meg, ennek ellenére kicsit félve mászunk be az avíttasnak tűnő szerkezetbe, előtte még megcsodálva a pilótafülke ablakának művészi szegecselését.

"Csatold be magad, tegnap is rosszul lett a fotós" - jegyzi meg Vári, majd kicsit halkabban hozzáteszi: "Arra találtok zacskót, ha hányi kéne". Persze a figyelmeztetés hatására már sápadunk is, pedig a gép még csak ki sem gördült a kifutóra. Szerencsére a modell lány, aki a prospektusfotózás miatt már lebegett pár percet a repülőgép belsejében, mosolyogva hozzáteszi: "Csak az első lesz nagyon szar, utána már vicces!"

Mindez nem nyugtat minket teljesen, ezért kicsit félve kuporodunk le a szivaccsal bélelt padlóra, és be is csatoljuk magunkat, hiába mondja a modell lány egyre szélesebb mosollyal, hogy arra márpedig semmi szükség.

Idegbeteg tornatanár

Feldübörög az AN-2-es motorja, mintha csak egy Zetor indulna szántani, semmi űrkorszaki hightech, csak a zakatolás, és a kezdetleges szovjet légkondicionáló ontotta birodalmi ózonszag. Mire eszünkbe jut, hogy kipislantsunk az apró ablakokon, már fel is szálltunk, majd egy éles Han Solo-stílusú balkanyar jön, és már éppen reklamálnék, azt gondolva, hogy a manőver hatására fellépő émelygést és szédülést próbálják súlytalanságként eladni, amikor is hirtelen valaki finoman, de határozottan a gép hátuljába vág. Beletelik pár másodpercbe mire felfogjuk, hogy mi is történt, de akkor már a tornatermi szőnyegre emlékeztető matracon fekszünk, pont úgy, mint annak idején, amikor végzetes hibát vétettünk a tigrisbukfencben.

Egy gyors "Picsába!" felkiáltásra még futja, amikor is hirtelen valaki a szőnyegre nyomja fejünk, talán az idegbeteg tornatanár szívózik, amiért elrontottuk a gyakorlatot, vagy csak a két és fél g-s nehézkedési erő térdelt rá a tarkónkra. A sajtóanyag szerint különben a gépbe egy különleges érzékenységű, NATO-kompatibilis g-mérő műszert is installáltak, de ehelyett csak a pilótafülke közepére függesztett narancssárga pingponglabdát sikerült megtekintenünk, amúgy fogadni mernénk, hogy Pali bácsi, a pilóta is inkább ezt figyeli, nem a csodaszerkentyűt.

Hiába, a rutin

Pár másodperc múlva újból felkapnak és a gép párnázott hátsó falához dobnak a bonyolult erőhatások, de ekkor már az Apollo-13 című filmből ellesett mozdulatokkal perdülünk meg a levegőben, majd a faltól elrugaszkodva úszni kezdünk a kabinban. Félénken előre lendítjük a kezünk, szépen kivitelezett Superman-figurára készülünk, kinyújtott karral szelnénk a levegőt, de a mozdulat vége előtt a padlóhoz csap minket a gravitáció.

A teljes program alatt a gép egy-háromezer méteres magasságban repül körülbelül húsz percet, ezalatt tíz-tizenkétszer kerül a súlytalanság állapotába hét-tíz másodpercre. A pilótának állítólag nincs könnyű dolga, mert egy úgynevezett Kepler-görbe mentén kell vezetnie a gépet, bármit is jelentsen ez. Annyi azért kiderül, hogy a Kepler-görbe gonosz dolog: egy tévés operatőr kollégának például hamar a gyomrára húzódik, ami miatt meg is kell szakítani a repülést, pont amikor egyikünknek sikerült egy újabb körre bepofátlankodnia a gépbe.

Pedig nem rossz mulatság a hullámvasút a budaörsi repülőtér felett, 0 és 3 g között robogni fel és alá, lebegni, mint Neil Armstrong, Farkas Bertalan vagy éppen Anettka, hacsak pár másodpercre is, ráadásul mindezt nem pár zsinórba kapaszkodva szabadesésben, hanem egy repülőgép leginkább zárt osztályok dühöngőjére hajazó, kibélelt belsejében.

Küldje el ezt a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére