Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Életmód cikkek
Mint arról beszámoltunk, a hetedik kerület igyekszik visszaszorítani a néhány év alatt hatalmas népszerűségre szert tett szabadtéri kocsmakultúrát, és közgyűlésén elfogadta, ilyen célra nem ad ki önkormányzati ingatlant. A Szóda tulajdonosai egy ideig kísérleteztek a tavaly bejáratott Dob utcai helyük megszerzésével, végül azonban nem csak a környéket, hanem a kerületet, sőt, a stílust is elhagyták.
Keveredés
A Szóda udvar 2005 az V. kerületi József Nádor tér 1. szám alatt nyílik meg. A túlfűtött bulizók által romantikusan lepusztult negyednek tartott Erzsébetváros helyett az új hely környéke inkább reprezentatívnak mondható. Csakúgy, mint a szódások által kibérelt egykori Postabank-székház.A márvánnyal borított udvar, a stilizált bronzszarvasokkal díszített szökőkút és a klasszicista épület valószínűleg a szubkultúrák érdekes keverékét hozza majd létre. A Szóda jellemző közönsége, a biciklifüggő városi fiatalság mellett ugyanis várható a Bazilika kávézóinak környékén őshonos brókerek, pénzügyileg halászók és egyéb terepjáró-tulajdonosok feltűnése is.
A Szóda egyik tulajdonosa, Kautezky Dávid elmondta, a kocsma a szokásos a felszereltséggel működik majd, lesz tehát csocsó, dj-k, néhány fedett helyiség, kerti székek és asztalok. Látogatásunkkor a pult fölött már olvashatóak voltak az árak. A kategória belövésére a Dréhersör-állandót ismertetjük: üveges 420, csapolt 360.
A jövő bizonytalan
A tulajok bíznak abban, hogy ezen a helyen elkerülhető lesz a lakóövezetekben jellemző probléma, a környékbeliek háborgása, a ház ugyanis üres, a közelben pedig nincsenek lakóépületek. A Szóda udvar szeptemberig működik majd, ami után sorsa ismét bizonytalan, mert az épület tulajdonosai jövőre már hasznosítanák az ingatlant.Részben működésbe lépett tehát a budapesti kerthelyiséghálózat: ha szűkített nyitvatartással is, de működik a Szimpla kert, június első hetében nyitott a Margit szigeti Sark kert, ahol csevapcsicsaevés közben nézhetjük az izzadó futókat, és a Chachacha kert, ahol külkeresek köthetnek ismeretséget marketingesekkel.
Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy önkormányzati ellenállás miatt nem nyit ki a Tetthely, és a világító olajoshordóktól és street art-művészek munkáitól eredeti Mumus, ahonnan fénykorában barátja egyszer ok nélkül kirángatott egy lányt, de aztán kiderült, hogy igaza volt.