Agresszív LSD-kereskedővel az Everestre

2005.06.23. 17:52
A pszichedéliát alpinizmussal ötvöző, börtönviselt hippit balhéi miatt még Nepálból is kitiltották, de ez sem akadályozta meg, hogy folytassa üzelmeit. Klein Dávid mindazonáltal barátilag gondol Henry Toddra.
"Tulajdonképpen ki az a Henry Todd?" - tette fel a kérdést informátorom, a Kaliforniai Sziklafalak Hőse, miután a magyar sajtó heteken át csak a "neves, himalájai veteránként" emlegette a Mount Everesttel próbálkozó magyar mászó, Klein Dávid vezetőjét. A kérdés jogos volt, Ed Viestursről, Eric Simpsonról vagy Jim Whittakerről már hallott, aki figyelemmel kíséri a föld legmagasabb hegyén zajló őrületet, Henry Toddról azonban annak ellenére sem tudtunk semmit, hogy mint rövid internetes kutakodás után kiderült, nem egy expedíciót vezetett a hegyre.

A legérdekesebb mégsem az volt, hogy ő maga soha nem járt a csúcson, hanem hogy személye inkább illett egy fejlődéstörténetes amerikai gengszterfilmbe, mint a hegyek közé.

Egy exhippivel a hegyen

Henry Todd
Henry Todd
Az ötvenes évei végén járó hegyivezető, akit az 5500 méter magasan fekvő Everest alaptábor nagyhangú alfahímjeként ismernek az alpinisták, mászókarrierjét ugyanis LSD-kereskedőként kezdte. "Csak lassanként raktam össze a képet róla" - mesélte nekünk Klein Dávid, aki korábban már olvasott egy kábítószerügyekbe keveredett, név nélkül emlegetett magashegyi mászóról. De csak tavaly, a 8201 méter magas Cho Oyu megmászása közben jött rá: vezetője az, aki a korai hetvenes években London egyik legnagyobb LSD-előállítójaként és kereskedőjeként lett közismert.

Henry Todd ugyan mászásait finanszírozta a drogból, a rendőrséget mégsem befolyásolta a nemes cél, így 1977-ben, 120 társával együtt, egy átfogó hadművelet keretében elfogták. A mászót 13 év börtönre ítélték, amiből hetet le is töltött.

"Henry akkor kezdett LSD-vel foglalkozni, amikor még nem volt tiltott" - idézte fel a hippi időket a magyar mászó. "Komolyan hitt a dologban, és csak alapanyagot termelt a mozgalomhoz" - vont párhuzamot Klein az LSD-pápa Timothy Leary és Todd közt.

A magashegyek alfahímje

A fogság egyébként nem törte ketté az alpinista karrierjét. Szabadulása után egy lengyel expedícióhoz csatlakozva magashegyi kalandokba kezdett, számolt be a neves amerikai Outside magazin. Henry Todd a világ egyik legjobb mászója, a 14 darab 8000 méter feletti hegycsúcs mindegyikét másodikként megmászó Jerzy Kukuczka csapatában jutott fel az Annapurnára.

Klein Dávid a világ teteje felé
Klein Dávid, több magyar magashegyi expedíció vezetője a 2001-es expedíciójával került először a figyelem középpontjába, amikor egyetlen túrán akarta megmászni az Everest legnehezebb falát és a szomszédos, 8516 méteres Lhotsét.

A szakma komolytalannak tartotta a tervet, hiszen már csak a főprogram is a világ legnehezebb hegymászó problémái közt van, a kettőt együtt pedig még soha senki nem teljesítette. A

Klein két évvel később jutott fel első nyolcezresére, a 8035 méteres Gashebrum II.-re, tavaly pedig, Henry Todd vezetésével megmászta a Cho Oyut. Az idén tavasszal oxigén nélkül szeretett volna feljutni az Everestre, de a rossz időjárás miatt, már palack segítségével, 8500 méterről visszafordult.

És bár 1995-ben megalapította saját hegyivezető cégét, a tisztes polgári lét elkerülte. Todd nem csak híresen olcsó Everest-expedícióiról vált híressé, hanem inkább arról, hogy ügyeit az alaptábor kiskirályaként intézte odafenn. Az újságokba akkor került be, amikor 2000-ben megverte és életveszélyesen megfenyegette egyik kuncsaftját, az amerikai Finn-Olaf Jonest.

Az újságíró Jones csípős nyelvű helyszíni riportjai többeket is felbőszítettek a táborban, de Henry Todd volt az, aki olvasás után a tettek mezejére lépett, és alaposan helybenhagyta az egyébként neki fizető és tőle függő mászót. Az életéért aggódó Jonest néhány nappal később helikopterrel menekítették ki a táborból.

"Henry tényleg nehéz személyiség" - ismerte el magyar expedíciós társa, aki egyébként segítőként, csökkentett áron vehetett részt az expedícióban. "De abban igaza van, hogyha ő egyszer tényleg megverne valakit, az nem távozna saját lábán" - vélte Klein.

Nő a csúcson

Mivel nem Jonesé volt az első panasz a hegyivezető ellen, a nepáli kormány két évre ki is tiltotta őt az országból. A kényszerű távollétet Todd kreatív módon hidalta át: az Everest tibeti oldaláról, rádión irányította csapatait.

Az exhippi hegymászó 2002 óta ismét a helyszínről vezet expedíciókat, és működik másik bevételi forrása, az oxigénpalack-biznisz is, noha hegymászó oldalakon többen panaszkodtak: újratöltött, és teszteletlen palackjai időnként felmondják a szolgálatot. Ami - az akklimatizációs különbségek miatt - nagyjából olyan, mintha egy búvár készüléke romlana el a víz alatt.

A világ legmagasabb hegye iránt egyre növekvő érdeklődés, az amerikai brókerek körében terjedő Everest mászó divat, a vak, mozgássérült vagy éppen siklóernyővel alászálló kuncsaftok azonban nem hagyják, hogy bárki, aki képes embereket a csúcsra vezetni, kiessen a versenyből. Az Everest domináns hímje tavaly feleséget is az alaptáborból választott. Sue Todd nem járt rosszul, hiszen azóta feljutott a 8850 méteres csúcsra.