Magdolna
19 °C
35 °C

Mátyás király találkozása Terminátorral és Stohl Bucival

2008.06.02. 08:34
Tudta, hogy a magyar lovas nemzet? A hétvégén megrendezett Nemzeti Vágtán az ország települései versenyeztek egymással, részben azért, hogy eldöntsék, kinek a lova a leggyorsabb, részben pedig hogy végre összeboruljon vidéki és városi, jobbos és balos, nanorobot-fetisiszta és csikóbőröskulacs-gyűjtő. A nevezési díj 2 millió volt, a győztes, Nyíregyháza 30 milliót vihetett haza, de mi inkább azzal foglalkozunk, hogy miként teremti meg nekünk Geszti Péter az új magyar hagyományt.

"A népnek kenyérre meg cirkuszra van szüksége, és a kettő összege állandó. Most kicsit kevesebb a kenyér, úgyhogy több a cirkusz" - vágott mellbe egy bon mot-val a Nemzeti Vágta egyik, tipikusnak nem mondható nézője. A demokratikus-ellenzéki-szakállal rendelkező urat valószínűleg a vad lódobogás robbantotta ki egy nagy halom Beszélő alól, amelyek még a kilencvenes évek elején dőlhettek rá.

A szabadulás utáni sajátos lelkiállapotban érthető a lelkesültség, így a szakállas úr sem húzta a száját, hogy a Hősök terén nem óriási értelmiségi kerekasztal-beszélgetést talál, hanem majálishangulatban pezsgő családokat, kirakodóvásárt és nemzet összekovácsoló lovas parádét. Elégedettségét egyébként megideologizálta azzal, hogy a kor emberét már csak két dolog köti össze a természettel, a ló meg a pad. Úgyhogy sürgősen kellene szervezni padfesztivált is.

Celebek, nyilazás, fieszta

Mielőtt végiggondolhattam volna, hogy Geszti hívására valóban megmozdult-e az urbánus értelmiség, hogy karját a tarsolylemezesekébe öltse, a szakállas úr beleveszett a tömegbe, amitől már csak kockás inge, bőr válltáskája és arcszőrzete különböztette meg. A Nemzeti Vágta nevezetű országos lovasverseny közönségéről hosszas kérdezősködés után ugyanis megállapítottuk, hogy egyöntetűen lelkes. Ami indokolt is, hiszen ha valaki kimegy a Forma 1-re, nem borul ki, ha naphosszat körbe-körbe rohangászó autókat lát. A Nemzeti Vágta is pont azt nyújtotta, amit az ötletgazda, Geszti Péter a médiában tett roadshow-jával már jó előre beharangozott: lovak nyargalásznak majd a Hősök terén, és lesz mindenféle látványosság.

A nyargalászást ráadásul profin megrendezték. A lovasok huszárruhában léptek pályára, volt hátrafelé nyilazás, páncélos lovagok, ízléses kivitelű sátrak árusokkal. És hogy érezhető legyen az esemény súlya, maga Stohl Buci, Hajas László, sőt, Sasvári Sándor is lóra ült a celebfutam nevű műsorszám kedvéért. Emelvény híján egyedül a versenyt nem láthatta a közönség, csak a VIP-szekció. Mivel azonban nem volt tömeg, legfeljebb 6-8 ezren jöttek el, így a kürtőskalácstól felhevültek egészen a palánkig furakodhattak. A mangalicapörkölttől elnehezült családok pedig a kivetítőkön nézhették az állást, ha éppen nem reklámok mentek.

Klikkeljen egy magyarosat!

A Nemzeti Vágtában tényleg együtt volt minden, ami a sikeres népszórakoztatáshoz kell. Mert végül is ki ne szeretné a szelíd tekintetű állatokat, a kirakodóvásárt, a színes jelmezeket és a körversenyeket?

A települések közti versengésből valószínűleg tehát hagyomány lesz, ahogy azt Geszti szeretné, és ez rendben is van. Miért ne lehetne a harminchét fesztiválunk mellett egy harmincnyolcadik is, nonstop fiesztára fűzve fel a magyarság júniustól szeptemberig terjedő hónapjait?

A Kreatív Igazgató és a Legnagyobb Közhely

A kezdeményezés azért keltette fel az érdeklődésünket, mert Geszti nem elégedett meg azzal, hogy lovas vurstliként könyveljék el a Vágtát. A Kreatív Igazgató ezt a rendezvényt is bekapcsolta abba az országimázs-sorozatba, aminek része volt az Oláh Ibolya számára írt Magyarország dal, vagy az ARC plakátpályázat nemzeti szimbólumokra kihegyezett fejezete.

Nem, semmi bajunk nincs az országimázzsal, szükség van ilyesmire. Még ha országimázs alatt a világ legtöbb részén a külföldön megjelenő kép alakítását értik is, nem pedig azt, hogy valakik saját polgártársaiknak akarják megtanítani, hogy milyenek ők valójában. De mivel mi magyarok egyedülállóak vagyunk kishitűségben, pesszimizmusban és ellenségeskedésben, előfordulhat, hogy talán tényleg szükségünk van frissen kreált nemzeti szimbólumokra.

Az ötletgazdát azonban annyira hatalmába kerítette a magyar átoktól való félelem és a mindenkinek megfelelni akarás, hogy végül a Legnagyobb Közhelyet találta meg céljaira. Hogy a magyar lovas nemzet. Ezzel tényleg nem vitatkozik senki, legalábbis addig, amíg mélyebben bele nem gondol. A lovasnemzetezés ugyanis egyáltalán nem hagyomány. Az árvalányhajas, csikós, huszáros, bajuszpödrős romantikát a XIX. század historizáló, nemzetieskedő identitáskeresése termelte ki. Majd a harmincas évek hizlalta fel a politikai kurzusok legitimizálására. Végül pedig a nyolcvanas években, a Hortobágyra látogató NSZK turisták kedvéért kapta meg ma is ismert, fröccsöntött formáját.

Fotó: Huszti István

Ezt a gyurmázott izét emelte most be a XXI. századba Geszti Péter, felturbózva az angol versenyekről ismert kalapdivattal, a tévékompatibilis szabályzattal, a bulvármágnes celebekkel. A történelmi és ideológiai káoszt remekül szemlélteti, hogy a futamot Mátyás királynak szentelték. Miért pont Mátyásnak, ha az ő idejében még nem voltak huszárok, ha akkoriban a magyar inkább volt földműves, mint lovas nép (vagy amennyire a magyarok, annyira minden más nép lovas volt Európában). Mert idén hirdette meg a reneszánsz évet a kulturális minisztérium, és ennek ürügyén nagy pénzekkel dobja meg azt a rendezvényt, amely hajlandó a reneszánsz címkét magára ragasztani.

A nonszenszet a Vágta lovas-jelmezes felvonulása alatt úgy magyarázta a műsorvezető: bár Mátyás idején a páncélos lovasság volt a jellemző, a páncélosok harci szelleme megegyezett a későbbi huszárokéval.

Javaslom, hogy a Vágtát jövőre dedikálják a Terminátornak, mert ő is olyan eltökélt és határozott, mint egy belevaló magyar huszár. Ráadásul így mellékesen akár Andy Vajnától is lehetne pénzt szerezni.

Paródia

Ha a Vágtát épületben kellene jellemezni, akkor olyan lenne, mint a Nemzeti Színház, amelynek minden eleme külön értelmezhető egy bizonyos korban és kontextusban. Az egész együtt viszont sehol nem létező hagyományt, posztmodern katyvaszt ad ki. Paródiáját mindannak, amit piedesztálra emelne.

A Vágtával sikerült tehát olyan hagyományt elindítani, ami provincialitásunkban, múltba révedésünkben, elszigeteltségünkben fogja össze a nemzetet. Ami köszönő viszonyban sincs azokkal a kérdésekkel, ügyekkel, izgalmakkal, amik a határainkon túli világot foglalkoztatják. Úgyhogy inkább mégse legyen ez hagyomány, hanem maradjon meg évente megrendezett lovas vurstlinak a Hősök terén. És bízzunk abban, hogy a hagyomány kialakul, ahogy az szokott, magától. Mint történt az két kortárs magyar kezdeményezéssel, a néhány ezer emberrel induló, százezres eseménnyé váló Sziget fesztivállal, vagy a száz résztvevővel kezdő, mára 80 ezres biciklis felvonulással, a Critical Mass-szel.