Megérkezett Budapestre Brad Pitt és Robert Redford

MTI
2000.11.14. 10:00
Hétfő este Budapestre érkezett Robert Redford és Brad Pitt; a két amerikai színész közel két héten keresztül forgatja a fővárosban a készülő Spy Game (Kémjáték) című film néhány Kelet-Berlinben játszódó jelenetét. Brad Pitt este fél 9-kor érkezett magánrepülőjével a Ferihegy I-re, érkezése után azonnal az egyik belvárosi szállodába hajtatott, ahol a rá váró maroknyi rajongótáborral sem foglalkozva foglalta el szobáját. Robert Redford pedig a British Airways menetrend szerinti London-Budapest között közlekedő járatával landolt este 9 óra előtt a Ferihegy II-őn. Redford kiosztott néhány autogrammot szintén a belvárosban levő szállodájának bejárata előtt. A Tony Scott brit rendező irányításával készülő alkotás 12 budapesti forgatási napja alatt a több mint 100 fős stáb jeleneteket rögzít egyebek között a Felvonulási téren és a Bem rakparton. A stáb közel 3 millió dollárt költ el az itteni tartózkodása során, melynek felét a hazai filmes cégeknek szolgáltatásaiért fizetik, felét pedig szállásra és étkezésre költik.