Ausztria felé nyit a Mediawave filmfesztivál

MTI
2001.03.19. 10:14
Ausztria felé nyit a Mediawave, Fényírók fesztiválja nevet viselő filmfesztivál, amelyet az idén április 25-e és május 5-e között rendeznek meg. A tradicionális győri és a szlovákiai dunaszerdahelyi helyszínen kívül a fesztivál rendezvényeinek az idén az ausztriai Kitsee és Nickelsdorf is helyet ad. Hartyándi Jenő fesztiváligazgató elmondta: a magyar-osztrák-szlovák hármas határt behálózó programsorozattal a közös európai kultúra hagyományait, a természetes régió kapcsolódásait kívánják erősíteni. A Győrből indult seregszemle az elmúlt években nemzetközi rangot vívott ki magának, bekerült a nemzetközi fesztiválok vérkeringésébe, ezt jelzi, hogy 62 országból ezernél több filmet neveztek az alkotók a közeledő eseményre. Az európai országok mellett a tengeren túlról: Dél-Amerikából, az Egyesült Államokból, Ausztráliából is érkeztek filmek. Sőt számos egzotikus ország, köztük Kirgízia, Tadzsikisztán filmjei is jelen lesznek a fesztiválon. A vetítések folyamát koncertek, táncszínházi produkciók és kiállítások színesítik. A hazai együtteseken kívül egyebek között amerikai és lengyel dzsessz együttesek, tibeti és román népzenei csoportok, magyar és egyiptomi táncszínházak lépnek fel.