Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMint ismert Sipos Kornél, a Mafilm Rt. vezérigazgatója, illetve Krasznai János igazgatósági tag azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a Mafilmet tulajdonló ÁPV Rt. egy levelet küldött az igazgatóságra, melyben a közgyűlés összehívását kérte: a napirendi pontok közt a vezérigazgató visszahívása, új vezérigazgató választása, az igazgatósági tagok visszahívása és új tagok választása, valamint az alapító okirat módosítása és új ponttal történő kiegészítése szerepelt. Sipos a lemondását követő sajtótájékoztatón a levelet 'ráutaló magatartásként' értékelte, így még a közgyűlés előtt, április 9-én bejelentette lemondását.
Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára elmondta: az alapítvány is Haber Ferencet javasolta a tisztségre, mivel ő naprakészen ismeri a Mafilm Filmgyártási és Kulturális Szolgáltató Rt. ügyeit. Haber Ferenc volt a felelős a Mafilm Befektetés Kft. és a Mafilm Rt. tervezett összevonásának koordinálásáért. A tizenötmillióba kerülő összeolvasztást egyébként Sipos dolgozta ki, és lemondásának egyik fő oka éppen az volt, hogy az ÁPV Rt. nem garantálta a költségeket.