Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Elhunyt Mauro Bolognini, a Szép Antonio rendezője

MTI
2001.05.15. 19:01
Kapcsolódó cikkek (1)
Hetvennyolc éves korában Rómában elhunyt Mauro Bolognini olasz filmrendező, a Szép Antonio rendezője. Bolognini Toszkánában, Pistoia városában született 1923. június 2-án. Építészetet tanult Firenzében, mielőtt filmezni kezdett volna. Négy évtizedes pályafutása alatt 42 filmet készített, a legsikeresebbek irodalmi adaptációi voltak. Egyik első nagy sikerét a Szép Antonióval aratta 1961-ben, Marcello Mastroiannival és Claudia Cardinaléval a főszerepben. A film a maga korában igen merésznek hatott, mert a szexuális impotenciát állította középpontjába egy olyan országban, ahol a férfiasság mindig is dicsőség dolgának számított. Dolgozott Pasolini, Parise, Moravia írásaiból, Vasco Pratolini Metellója pedig Cannes-i díjat jelentett a női főszereplőnek, Ottavia Piccolónak, az 1973-as, nálunk is vetített Libera, szerelmem túlságosan élesen idézte fel a 20-as évek olasz fasizmusát, és a terrorizmustól terhelt korszakban a forgalmazók jobbnak látták elsüllyeszteni. 1987-ben a Montreali Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező díját az Isten veled, Moszkvával. Bolognini, akit látásmódja, a történelemhez való vonzódása miatt sokan hasonlítottak Luchino Viscontihoz, szívesen dolgozott a televíziónak is: feldolgozta Alexandre Dumas Kaméliás hölgyét és egy hatrészes sorozatban Stendhal Pármai kolostorát.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!