Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Júniusban kezdik meg Koltai Róbert új filmje, a Csocsó, avagy éljen május 1-je! című produkció jeleneteinek felvételét. A film producere, Garami Gábor elmondta: a "motívumkeresés" időszakában tartanak, így a konkrét költségvetésről és a forgatási helyszínekről még nem tud nyilatkozni. A film büdzséje egy átlag magyar film költségvetése szerint alakul, ami körülbelül tizedannyi, mint a Hídemberé. Garami Gábor közölte: a film finanszírozására pályáztak a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz (MMK), a döntés június elejére várható. A producer bízik abban, hogy decemberben már láthatja a közönség a Csocsót.
Kitért arra, hogy az új Koltai-produkcióban 40-45 színész vállal kisebb-nagyobb szerepet. A Koltai Róbert rendezésével-főszereplésével készülő film története egy olyan Svejk-szerű figuráról szól, aki a történelem bármelyik korszakán, a személyiségeket hová tenni nem tudó izmusokon is átsétál, aki öntörvényű, és ezért "mindig bajt kanyarít maga köré", de emberformájú - mondta a sztoriról a producer.
A forgatókönyvet Nógrádi Gábor írta, a zeneszerző Dés László, a képi világot Máté Tibor operatőr teremti meg.