• Cinematrix
• Média
• Showbiz
• Kultpol
• Klassz
• SciFi
• Életmód
• Litera
• Archívum

• Mellékletek

• Kiskarácsony
• Sziget 2005
• Korrektorblog
• Filmszemle 2005
• Sziget 2004

• Szavazások
• Ámuljon a jövő Budapestjén!

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A Millenniumi Rendezvényközpont talán az egyetlen magyar intézmény manapság, melyet nem a monumentalitás szinonimájaként terhelt meg a millenniumi jelzővel valamely yuppi hevületű, nemzeti-anakronista csoport. A Ganz művek egykori, olajos, később kiüresedett gyárcsarnokában - Filmszemle képében - beköltöző jelenkor lehetne akár a millennium jelképe is. Mai kultúránk ugyanúgy veszi be magát a múlt kiüresedett vázába, ahogy a kiállítások, a büfé, a számítógépek kaptak helyet a századfordulós ipari épület magas falai, elaggott csörlői (teherbírás 1500 kg), és darui (teherbírás 3 Mp) között. Semmi monumentális, és patetikus nincs ebben a poszt-indusztriális környezetben. Szeretem az ilyen millenniumot.

"Nem összeépíthető ez a történet."

Gondoltam, ez az őszinte miliő lesz a legalkalmasabb arra, hogy a Tündérdomb című film apropóján rendezett vitadélutánon maga a rendező, Szőke András segítsen kideríteni: elmulasztottam valamit legfrissebb alkotásából, avagy tényleg egy kapkodó, és erőltetett filmmel lepett meg minket a mester? Reméltem, hogy ez a hely alkalmasabb lesz a beszélgetésre, mint a vidékről érkezett rendező számára (is) ellenszenves Mammut moziterme, ahol csak néhány tétova és offenzív mondat erejéig nyilatkozott meg filmbemutatója után.

Szőke András, a jelenség

A vitára összegyűlteket azonban a film cigányvajdáját alakító Fábry Sándor, és a dramaturg, Simó Sándor fogadta. -Dühösek vagyunk Andrásra, hogy nem jött el.-kezdi a beszélgetést Simó. -De nem volt ebben semmi szándékos.-folytatja Fábry. -Nincs szó itt szemlesztrájkról, csupán hazautazott Taliándörögdre, mert betegeskedik az egyik borja, vagy disznóvágás van, esetleg fotószakkör. Meg kell értenünk, ez végül is művészi tapasztalatának forrása.

Aki valamennyire ismeri Szőke András öntörvényű világát, megérti. Munkatársai is rugalmasak, hiszen rendezőjük a lehetségesnél is többet tett filmjükért. A Tündérdomb ugyanis, az első kockától a vágómunkálatok végéig, hat hét alatt készült el! Napi 24 óra munka mellett Szőke hihetetlen szervezőképességét is a film szolgálatába állította.

"Szőke annál jobb filmet tud csinálni, minél inkább sikerül önmagát belerakni a műbe."

"Lelkesedése másokat is megmozgatott. Rengeteg ember önként, és ingyen vett részt a forgatáson. A kétfedelű repülőgépet például hobbi-pilóták, két bróker vezette, akik a repülés pár milliós költségét a saját zsebükből állták. A színészgárda egy része is a játék öröméért csatlakozott a filmhez, az animációt szintén András vajazta le, így ez sem került pénzbe."

Ahogy Simó Sándor sommáza, "Szőke alkotásai mindig többek voltak, mint egy filmkészítési procedúra végtermékei. Szőke András jelenség, és mint jelenség, annál jobb filmet tud csinálni, minél inkább sikerül önmagát belerakni a műbe."

A Kritikus, a távolmaradó művész munkásságának ismeretében csak bólogatni tudott. A Tündérdomb ugyanis inkább szól egy cigány közösségről, mint a polihisztor rendezőfiguráról. Ez lehetett az oka, hogy a vérbő Szőke alkotásokhoz szokott közönség ez alkalommal egy sovány, és bizonytalan mozit látott.

Oknyomozás

Szőke András maga is érzi, ez a kísérlete nem sikerült

Azt tudjuk, hogy Szőke, improvizatív gyakorlatától eltérően, konkrét elképzelésekkel közeledett filmje vezérfonalát alkotó történethez: a repülésért bolonduló, harmincas években élő cigánygyerek történetén keresztül -ahogy filmje első vetítése után nyilatkozta- a kisebbségi lét nehézségeiről akart mesélni a nézőnek. A taliándörögdi polihisztor azonban soha nem is foglalkozott mással, mint a peremen élő emberekkel, a kocsmákban, falusi kockaházakban, szükséglakásokban tengődőkkel, a kétkezi munkásokkal és a léhűtőkkel. Mostanáig nem volt szüksége prekoncepciókra, patetikus képsorokra, hogy közel hozza a nézőhöz ezeket a közösségeket.

Talán a mai, bevallhatjuk, kiélezett nemzetiségi viszonyok késztették arra, hogy tudatosan közeledjen a cigány kultúrához. Hogy elhagyva eddigi, megérzésekre és improvizációra alapozott filmkészítési gyakorlatát, előtanulmányokat végezzen, aprólékosan kidolgozott cigány-folklór elemeket emeljen be a sztoriba.

A feltételezés igazáról sajnos nem volt módunk a művészt faggatni, de annyi biztos: a kézben tartott történetvezetés, a cigány folklór körül patetikusan keringő kamera (plusz férfikórus), az irónia helyébe lépő vaskos humor nem tett jót a filmnek.

Munkáját nem menti meg a szokásos, koncepciótlanul pergő, önirónikus történetszál sem, mely Szőkét magát mutatja, ahogy napjaink Budapestjében járva próbálja meg rekonstruálni a hajdani cigányfiú életét.

"Látod, megpóbáltuk!"-fakad ki a film utolsó kockáin. "Felvettünk mindent, amit lehet, de nem áll össze a dolog. Nem összeépíthető ez a történet." Nincs nagy baj. Szőke András maga is érzi, ez a kísérlete nem sikerült. Néha ugyanis ésszel nehezebb.