Garamvölgyi könyvet írt József Attila haláláról

2001.05.29. 17:48
Az ORFK kommunikációs igazgatója szerint módosítani kell a lexikonokat, mert megdöntötte azt az állítást, hogy József Attila öngyilkos lett. Garamvölgyi László kedden megjelent könyvében több bizonyítékot sorakoztatott fel arról, hogy a költő baleset áldozata lett 1937 decemberében. Egy irodalomtörténész az Indexnek elmondta, József Attila öngyilkosságának nincs akkora jelentősége, mintha Petőfiről derülne ki, hogy nem volt a szabadságharc mártírja.
Az ORFK kommunikációs igazgatója könyvének megjelenésével pontot tudott tenni egy ötéves kutatás és hatvannégy évnyi tévhit végére. A "Hogyan halt meg József Attila" című könyvében - állítása szerint - azt bizonyította be, hogy a költő baleset áldozata lett.

Se öngyilkosság, se moszkvai kommunisták

Garamvölgyi László
Garamvölgyi László szerint könyve az irodalomtörténészek körében is nagy vihart fog kavarni, hiszen tényként fogadták el, hogy a költő öngyilkos lett. Azt a verziót egyértelműen ki lehetett zárni, hogy József Attilát moszkvai kommunisták lökték a vonat alá, így maradt az öngyilkosság, amit a kutatás során előkerülő bizonyítékok sorra megdöntöttek. A történészek József Jolán, a költő testvérének leírását fogadták el hitelesnek, és senki sem vonta kétségbe József Attila utolsó óráit. Garamvölgyi számára megmagyarázhatatlan, hogy miért nem figyeltek fel a logikai ellentmondásokra, és ha felfigyeltek, miért nem tették közzé azt.

A kommunikációs igazgató percről-percre leírta József Attila utolsó óráinak történetét. Ezek szerint a labilis idegrendszerű költő nem akarta megvárni, amíg Balatonszárszón a tehervonat elindul, hanem megpróbált a szerelvények között átbújni. Közben azonban a vonat hirtelen elindult és a himbálódzó vaslánc olyan súlyos ütést mért a fejére, hogy meghalt. Ahogy visszazuhant a sínek közé, a vonat a jobb karját is leszakította.

Átírják a lexikonokat?

Az író állítja, exhumálás nélkül sikerült végére járni ennek az ügynek, és itt az ideje annak, hogy módosítsák a lexikonokat. Tverdota György irodalomtörténész az Indexnek elmondta, továbbra is úgy véli, hogy József Attila egy induló szerelvény alá vetette magát, ugyanakkor elismeri, furcsa módja ez egy öngyilkosságnak. Mindenképp el fogja olvasni Garamvölgyi könyvét, de úgy gondolja, ha mégis bebizonyosodna ez a verzió, nem kavarna akkora vihart, mintha Petőfiről derülni ki, hogy nem volt a szabadságharc mártírja.

Garamvölgyi üzleti titokra hivatkozva nem akarta elárulni, mekkora példányszámban jelenik meg a könyv, annyit viszont elmondott, nagy érdeklődés övezi.