Leonardo képét kutatták Vasari festménye alatt
Ráfestett a mester freskójára, mikrokamerák pásztázták a reneszánsz terem falát.
Hatvanéves a Szabad Európa Rádió magyar adása
1951. október 6-án jelentkezett először a müncheni stúdióból a rádió magyar osztálya.
Mucsi Zoltán lett az idei Kaszás Attila-díjas
A díjat Mucsi felesége vette át, a díjazott dolgozott.
Újra többségben a szociáldemokraták Csehországban
A CSSD alelnöke időközi választáson szenátori mandátumhoz jutott Csehországban.
Megrongálták Esterházy János mellszobrát Kassán
A hónap közepén állított szobrot vörös festékkel öntötték le.
Áprilisban avatják újra a kolozsvári Mátyás-szobrot
Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter januárban, a magyar kultúra napján szerette volna, mi nem.
Elhunyt a fekete hangú fehér énekesnő
Teena Marie Jerry Lewis fiának az esküvőjén énekelt tízévesen, huszonhárom volt mikor megjelent az áttörést hozó első lemeze, négyszer jelölték Grammy-re.
A parlament elfogadta a szlovák közszolgálati tévé és rádió összevonását
A Szlovákia Rádiója és Televíziója (RTS) nevű új intézmény január elsején kezdi meg működését.
Mel Gibson összetörte Maseratiját
Los Angelesben karambolozott, a rendőrség nem gyanakszik alkoholos befolyásoltságra.
Alakítja a közvéleményt a roma divat
A budapesti stúdióban kézzel készülnek a hagyományos roma motívumokat felelevenítő ruhák, ékszerek.
Nobu étterem nyílik Budapesten
A Michelin csillagos sztárszakács Robert De Niroval közös étteremlánca itthon is megjelenik.
Nyolc új tag a halhatatlanok társulatában
A fémbe öntött lábnyomokat a tervek szerint ősszel avatják fel a Pesti Broadway-n.
Rekord tömeg a sanghaji világkiállításon
Ötszázezer látogató érkezik naponta.
Lichtenstein-utánlövés a Merlinben
Tihanyi Anna fotókiállítása Roy Lichtenstein amerikai pop-art művésznek állít emléket a Merlin Színházban.
Irodalmárok a Széchenyi Könyvtár főigazgatója mellett
Újra Monok Istvánt szeretnék az intézmény élére.
Eladnák az MGM filmstúdiót
A válság és a bevételkiesés miatt. A Time Warner és a News Corp. is érdeklődik.
Csorba László lehet a Nemzeti Múzeum főigazgatója
A bírálóbizottság a történészt, a Római Magyar Akadémia egykori elnökét javasolja a posztra.
Életműdíj a Toy Story alkotójának
John Lasseternek George Lucas adta át az elismerést.
A The Kolin nyerte a hazai Music Televison EMA Regional Awards díját
A magyar együttes a berlini MTV European Music Awards gálán a legjobb európai előadó kategóriájában képviseli Magyarországot november 5-én.
Vass Péter a HVG új főszerkesztője
Három pályázó közül az első szavazási körben szerezte meg a 2011 nyaráig szóló megbízatást.
Elhunyt Patrick Swayze
Az ötvenhét éves amerikai színész hasnyálmirigyrákban szenvedett.
Lángoló Gitárok
We Take Care Of Our Own – Itt az új Bruce Springsteen-videoklip
Néhány hete írtunk róla, hogy március ötödikén adja ki soron következő, tizenhetedik albumát Bruce Springsteen Wrecking Ball címmel, amiről akkor, január közepén jelent meg a We Take Care Of Our Own című dal, amit azóta már Barack Obama is beválogatott kampányzenéi közé.
Comment:com
Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.
KönyvesBlog
Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.
