Még a vallásosok sem ismerik a Bibliát

MTI
2002.11.22. 14:27
Az emberek jelentős része még kulturális értelemben sem ismeri a bibliát Magyarországon - hangzott el a katolikus hitoktatástan kérdéseit áttekintő IV. Nemzeti Kateketikai Kongresszus sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten. Udvardy György, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottságának igazgatója elmondta: még az önmagukat vallásosnak tartó emberek között is sokan vannak, akik nem ismerik a szentírást, s ez kicsit talán az egyház mulasztása is. Mint hozzátette, a társadalmi és kulturális változások nyomán szükség van arra, hogy a biblia üzenetét megpróbálják új módon megfogalmazni, úgy, hogy azt a ma embere megértse. Udvardy György tájékoztatása szerint tapasztalataik azt mutatják, hogy sokkal nehezebb olyan emberrel megismertetni a szentírás tanítását, aki már hallott arról, mint azzal, aki egyáltalán nem.