Koltai Lajos lesz a Magyar Filmszemle tanácsának elnöke

MTI
2003.01.08. 16:00
A 34. Magyar Filmszemle végleges versenyprogramjáról csütörtökön dönt a szemletanács, amely az ülésen áttekinti a január 28-án kezdődő esemény költségvetését is.

Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének (MFSZ) főtitkára szerdán az MTI-nek elmondta: a filmszemlét a II. kerületi Millenáris Park teátrumában és a Mammut bevásárlóközpont mozitermeiben rendezik meg.

Tájékoztatása szerint a Filmszemle Tanács elnöke az idén Koltai Lajos operatőr, a testület tagja Hartai László, Bollók Csaba, Molnár György és Sipos András rendező, valamint Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) főtitkára.

Mint jelezte, az idei filmes mustra költségvetése még nem állt össze teljesen. Az eseményt az idén is támogatja az MMK és a Nemzeti Kulturális Alapprogram, nem érkezett azonban egyelőre ajánlat az Országos Rádió és Televízió Testülettől, míg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával még folynak az egyeztetések. Új támogatóként lépett a körbe a Szerencsejáték Rt.

Lapinformációk szerint a szemlén 30 nagyjátékfilm versenyez, 8-at pedig információs vetítésen mutatnak be. A kisjátékfilmek kategóriájában 16 alkotás, míg a dokumentum- és ismeretterjesztő filmek szekciójában 21 munka mérkőzik meg.