Mária
-6 °C
-2 °C

Határon túli magyar színházi estek a Tháliában

MTI
2003.02.27. 10:13
Jövő kedden veszi kezdetét a Vendégségben Budapesten - címmel a határon túli magyar színházi estek 2002-2003-as évadának tavaszi sorozata a Thália Színházban. A programot megnyitó előadást ,a Rómeó és Júliát a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutatja be, Bocsárdi László rendezésében. Szintén Bocsárdi rendezte a Csoda című művet, amelyet ugyancsak megtekinthetnek az érdeklődők. Másnap a társulat -névadója - Tamási Áron Énekes madár című színműve alapján készült darabot játssza.

A programigazgató, Goldschmied József tájékoztatása szerint a határon túli színházi esték keretében március végén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában a Menyegző című produkció látható. Áprilisban fellép az Újvidéki Színház a Pác és rózsaszínű halál, a szabadkai gyerekszínház a Rozsdaszínország aranya című darabbal. Májusban a Komáromi Jókai Színház szórakoztatja majd a nagyérdeműt a Szentivánéji álom, illetve a Sirály című előadással.