Engedélyezték az ARC plakátkiállítását

MTI
2003.03.05. 15:30
Hozzájárult a fővárosi városképvédelmi bizottság szocialista és szabad demokrata többsége szerdán ahhoz, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kérelmére március 13. és 16. között a Hősök terén fotókiállítást tartsanak, az ARC Kft. augusztusban a Felvonulási téren pedig óriásplakát-kiállítást rendezzen.

Korábban a testület elutasította mindkét kérelmet, mert azon az ülésen nem vett részt három SZDSZ-es tag, így az ellenzékiek többségbe kerültek. A bizottság koalíciós többsége érdemi indokolás nélkül járult hozzá az ARC Kft. megismételt kérelmére ahhoz, hogy augusztus 24-től egy hónapon át óriásplakát-kiállítást tartsanak a Felvonulási téren. A rendezvényhez a cég ingyen kapta a közterületet, a büfé által elfoglalt területért viszont fizetniük kell.

A bizottság koalíciós többsége a Miniszterelnöki Hivatal ismételt kérelmére ugyancsak megszavazta azt is, hogy március 13-16. között a Hősök terén ingyenes fotókiállítás lehessen 20 installációval. Marsi Péter Pál (MIÉP) és Horváth Sándor, a főpolgármesteri hivatal alosztályvezetője jelezte, hogy a március 15-én a Hősök terére MIÉP politikai rendezvényt jelentett be, amelyet a rendőrség tudomásul vett.