Spanyol filmhét az Örökmozgóban

MTI
2003.04.16. 10:58
Az utóbbi években készült filmekből látható válogatás az immár hetedik spanyol filmhéten: a hivatalos programsorozatban hat alkotást tűznek műsorra a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban.

Elsőként a Kurva utcák című, Enrique Gabriel rendezte filmet vetítik 17-én, illetve 22-én.

David Trueba, Mi a boldogság? című munkáját 22-én, majd 28-án is műsorra tűzik. A film az 1997. évi Karlovy Vary-i filmfesztiválon a nemzetközi zsűri különdíját nyerte el.

A Lázaro de Tormes című film, Fernando Fernán Gómez és José Luis García Sanchez alkotása, április 24-én lesz látható a VII. kerületi Erzsébet körúti moziban.

Április 25-én, Juan José Bigas Luna: A tenger zenéje című alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A rendező korábbi munkáival számos nemzetközi elismerésben részesült, így például Velencében Arany Oroszlán-díjat is nyert.

A következő estén a Megtört csönd című, Montxo Armendáriz filmet vetítik. Premier előtti vetítésen nézheti meg a Túlélni! című sci-fi thrillert az Örökmozgó közönsége április 27-én. Juan Carlos Fresnadillo filmje várhatóan júliusban kerül a mozikba a Budapest Film forgalmazásában.

A spanyol-francia koprodukcióban készült Építkezés című José Luis Guerín munkát április 29-én tűzik műsorra. Ugyancsak aznap vetítik A hely, mely egykor maga volt a Paradicsom című alkotást. Az utóbbi, Gerardo Herrero rendezte munka spanyol, argentin, brazil és német együttműködésben készült.

Vicente Aranda, Őrült Johanna című alkotása a hónap utolsó napján szerepel a programban.

A hely, mely egykoron maga volt a Paradicsom, az Építkezés, a Lázaro de Tormes, az Őrült Johanna, valamint a Megtört csönd című filmeket május 1-től 4-ig ismét műsorra tűzik az Örökmozgóban.