Miklós
-7 °C
4 °C

Tizenötödik alkalommal lesz Művészetek Völgye

MTI
2003.04.24. 15:20
A jubileumi, 15. alkalommal megrendezendő Művészetek Völgye összművészeti fesztiválon 3500 művész 800 produkcióval várja az érdeklődőket július 25-től a Balaton-felvidéken.

Márta István zeneszerző, fesztiváligazgató a Nemzeti Színházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet által szervezett tíznapos rendezvénysorozat helyszíne az idén is Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Monostorapáti, Öcs és Pula lesz.

Az idei, összesen 50 helyszínen zajló fesztiválon - az eseményre készült írásos ismertető szerint - változatlanul minden műfaj megjelenik. A programban szerepel klasszikus tánc, utcaszínházi előadás, irodalmi est és teaház, egyházi, régi zenei, népzenei, világzenei és jazz-koncert, táncház, játszóház, völgy híradó, kolostortúra, továbbá barlangtúra és zenés erdei séta.

Márta István az újdonságok között említette az EU-szekció létrejöttét. Ennek keretében a Talpalatnyi Európa című rendezvénysorozatra, Taliándörögdre kiemelkedő zenei, népművészeti tánc- és képzőművészeti programokat hívnak meg a csatlakozni készülő "régiótársak" - Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Lengyelország -, valamint a már EU-tag Ausztria és Olaszország művészeti életéből.

Túri Gábor, a Művészetek Völgye idei vendégvárosa, Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a kelet-magyarországi város hivatásos, félamatőr és amatőr művészei Pula és Öcs településen mutatkoznak be. A fesztiválon a Magyar Írószövetség is jelen lesz irodalmi estekkel és könyvbemutatókkal.

Márta István kitért arra, hogy Magyarország legnagyobb - évenként 160-180 ezer látogatót vonzó - nonprofit összművészeti fesztiváljának idei költségvetése 175 millió forint, ebből 85 millió forintot még nem tudtak előteremteni. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 20 millió forinttal segíti a fesztivált, de az oktatási, a környezetvédelmi, valamint az informatikai tárca támogatására is számítanak.