Videoklip fesztivál Budapesten

MTI
2003.05.16. 14:59
Immár második alkalommal rendezik meg Budapesten a nemzetközi zenei TV-fesztivált; a kétnapos esemény díjkiosztó gáláját vasárnap, a pesti Vigadóban tartják. A rendezvényre tíz ország - Kína, Izrael, Szlovénia, Hollandia, Franciaország, Németország, Ausztria, Anglia, Szerbia és Montenegro, illetve Magyarország - 77 videoalkotással nevezett be.

Az összesen 460 percnyi anyagban videoklipek, zenei művész- és dokumentumfilmek szerepelnek.

A fesztivált a Kelet-Nyugat Kultúra Határok Nélkül Alapítvány kezdeményezte; az alapítványt Guozhi Zhang, 1990 óta Magyarországon élő kínai karnagy hozta létre. Gombár József, a zsűri elnökének szavai szerint a nemzetközi zsűri által legjobbnak ítélt pályaművek kiválasztásával Európa és Ázsia zenei életének fejlődését, a különböző kultúrák jobb megismerését is szeretnék elősegíteni. A gálán 21 díjat adnak át. A nyertes munkákat a kínai központi és tartományi televíziókban is bemutatják majd.

A versengésben magyar részről többek között a TNT, Dopeman, az Unique, Szűcs Judith, az Animal Cannibals és a Back II Black vesz részt. A vasárnapi díjkiosztó gálán a BM Duna Táncegyüttese, a Bolyki testvérek, Marcellina és a Dunakeszi Fúvószenekar lép fel.