Vilma
-7 °C
4 °C

Ingyenes a Kígyósi Kastélyjátékok minden előadása

MTI
2003.07.11. 16:40
A szabadkígyósi Wenckheim-kastély felavatásának évfordulóján rendezik meg immár harmadik alkalommal a Kígyósi Kastélyjátékokat, amellyel a Békéscsabai Vonós Kamarazenekar hangversenye, valamint St. Martin és a szegedi Molnár Dixieland Band koncertje mellett a hatvan tagú lipcsei tangóharmonika zenekar is.

A legnagyobb érdeklődéssel várt előadás július 19-én, szombaton színpadra kerülő "Ezeregy év" című látványtánc-színházi előadás, az ExperiDance látványtánc-színház előadása Román Sándor koreográfiájára, amelyet eddig az Alföldön, csak a Szegedi Szabadtéri Színpadon mutattak be.

Ez a produkció, mint a többi előadás, koncert és hangverseny is, ingyenesen tekinthető meg. A rendezvény ideje alatt a kastély termei fotó-, képző- és iparművészeti kiállításnak adnak otthont, valamint a gyulai békéscsabai múzeumok gyűjteményéből fegyver- és metszetbemutató várja az érdeklődőket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.