Natália
-3 °C
7 °C

Ingmar Bergman nyolcvanöt éves

MTI
2003.07.13. 10:55
Nyolcvanöt éve, 1918. július 14-én született Uppsalában Ingmar Bergman svéd filmrendező, a XX. század nagyhatású filmese.

Első nagy nemzetközi sikerét az Egy nyári éj mosolya című romantikus vígjátékával aratta. Ezután Bergman-láz söpört végig a világon: A hetedik pecsét, A nap vége című filmjeit egymás után mutatták be a mozik. Trilógiája, a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend - sokak szerint legkiválóbb alkotásai - azt a meggyőződését tükrözik, hogy nemcsak az emberek közönyösek egymás iránt, de az Isten is az emberek iránt.

1977-ben megkapta a Svéd Irodalomtudományi Akadémia nagy aranyérmét. Ötször kapott Oscar-díjat, Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát. A Svéd Filmintézet díjat alapított a tiszteletére, a filmrendezés kiváló eredményeinek jutalmazására.

Pályája során olyan nagy művészekkel dolgozott együtt, mint Liv Ullmann, Bibi Andersson, Harriett Anderson vagy Ingrid Thulin. Állandó csapatot gyűjtött maga köré, amelynek tagjai részt vettek egy sajátos Bergman-stílus kimunkálásában. Filmjeinek hőseit többnyire valamilyen erkölcsi mérce vagy ítélet keresése foglalkoztatja, amely az ember önmagához, másokhoz és Istenhez való viszonyán keresztül fejeződik ki.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!