Árpád
-1 °C
9 °C

Változások az ATV vezetésében

MTI
2003.07.14. 17:47
Személyi változások történtek a Magyar ATV Rt-nél; az intézmény vezérigazgatói posztját az eddigi ügyvezető, Pátkai András látja el, Székely Ferenc, az MTV egykori ügyvezető elnöke programigazgató lett, Czikó Gábor eddigi elnök-vezérigazgató pedig az elnöki teendőket látja el.

"Az ATV nagyjából marad azon az irányvonalon, amelyen eddig haladt, mert az helyes volt" - jelentette ki Székely Ferenc az MTI-nek. A tévénél nagy változtatásokra nincs szükség, de a közszolgálati, közéleti-politikai jellegét erősíteni kell - szögezte le.

A programigazgató konkrét terveiről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de megjegyezte: maradnak a tévé műsorában a jól megszokott hír-, és közszolgálati beszélgetős műsorok, és az eddiginél sokkal több külpolitikai témájú programot sugároznak majd.

A hírműsorok felelős szerkesztőjének Hardy Mihályt szeretné megtenni, akivel még folynak az egyeztetések, s talán a héten sikerül megállapodásra jutni. Az érintett az MTI megkeresésére nem akarta kommentálni a személyével, és esetleges megbízásával kapcsolatos hírt. Azt mondta, hogy nem akar a témával tovább foglalkozni.