Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Mesterségek ünnepe a Várban

MTI
2003.07.22. 12:42
A Mesterségek ünnepe augusztus 16-án kezdődő programsorozatára immár 17. alkalommal invitálja az érdeklődőket a Budavári Palota történelmi környezetébe.

Az idei ötnapos rendezvény központi témája a fazekasság és a textilművesség lesz. Kapcsolódó rendezvényként augusztus 12-től a hónap végéig fazekas-, szőttes-, illetve hangszerkiállítás látható majd a Magyar Nemzeti Galériában.

A látogatók többek között a fafaragó, a fazekas, a hímző, a kékfestő, a csipkeverő, a nemezkészítő, a kosárfonó és a tojásfestő szakma fortélyaiba nyerhetnek betekintést. A magyar hagyományőrző kultúra évről évre tízezreket vonzó látványos seregszemléjén a hazai kézművesség jelese képviselői mellett most is lesznek külföldi vendégek: algériai, kirgiz, kozák, üzbég, türkmén, tadzsik népművészeket is várnak a rendezvényre.

A mesterek a hagyományok szerint augusztus 20-án felvonulással, majd a Mátyás-templom előtt kenyérszenteléssel köszöntik Szent István ünnepét.

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.

Újévi szállás ajánlatok

Kezdje az évet kikapcsolódással, a wellnessből sosem elég.