Évadnyitó a József Attila Színházban

MTI
2003.08.26. 14:06
Szórakoztató, polgári színház a fővárosi József Attila Színház, amelynek színpadán érdekes, eredeti egyéniségeket kell láttatni - mondta Léner Péter, a teátrum ügyvezető igazgatója a keddi évadnyitó társulati ülésen.

"A színház specialitása a családi összetartó erő, s fontos, hogy a szakmai tudás ne nyomja el az újítani akarást" - fogalmazott Léner. Lényegesnek nevezte azt is, hogy a művészek hagyják egymás tehetségét érvényesülni.

A színház a rendszerváltás utáni években sikeresen megtartotta közönségét; most az eddig létrehozott értékeket kell fejleszteni, gazdagítani - jegyezte meg az igazgató. Léner Péter véleménye szerint a mai napig nem elég hangsúlyos a kultúra szerepe a magyar társadalom kialakulásában.

A színház ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 2006-ban fél évszázados teátrumot át kell építeni. A fővárosi önkormányzat két céget már megbízott statikai szakvélemény elkészítésével.

A József Attila Színház 2003/2004-es évadjának első bemutatóját szeptember 16-án tartják. Kern András darabját viszik színre, amelyet Spencer Tracyről írt. A főszerepet a színész-rendező maga alakítja.

Ezt követően Mikszáth Kálmán Különös házasság című művét Závada Pál átiratában mutatják be október 25-én.

A József Attila Színház idei premierjei között szerepel továbbá Georges Feydeau darabja, az Osztrigás Mici, valamint Alistair Beaton politikai vígjátéka, amelyet Farkasházy Tivadar fordít, illetve egy amerikai mű, a Primadonnák. A Stúdiószínházban Milan Kundera Jakab és az ura című darabot viszik színre.

Léner Péter ismertetése szerint idén is lesz drámaíró verseny: szeptember 21-én ezúttal három színész, Kern András, Dalos Szilvia és R. Kárpáti Péter méri össze szerzői tudását.

Az évadnyitó társulati ülésen köszöntötték Galambos Erzsi színművészt is, aki 55 éve kezdte pályáját, s 20 éve tagja a József Attila Színház társulatának.