Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Kiss Tibor festőművész kapta idén az M.S. mester-díjat

MTI
2003.09.08. 16:14
Kiss Tibor festőművésznek ítélték az idén az M.S. mester-díjat, az elismerést Zelnik József, a díjat odaítélő kuratórium tagja hétfőn adta át.

A budapesti értelmiségiek által létrehozott, s immár harmadszor odaítélt díj - a Vizitáció című festmény ihlette bronz kisplasztika - Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.

Az idei jutalmazott, Kiss Tibor 1955-ben született Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1979-ben diplomázott Gerzson Pál növendékeként, s kezdett tanítani az alma máterben. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense.

A magyarországi egyéni tárlatai mellett láthatták műveit a svájci kiállítás-látogatók is. Az idén tavasszal több mint száz grafikáját mutatta be Budapesten, az V. kerületi Vigadó Galériában.

Mint azt a díj kezdeményezői az alapításkor közzétették, elsősorban azokat a kiváló magyar képzőművészeket szeretnék kitüntetni, akiknek munkásságában az európai és a magyar nemzeti jelleg évtizedek óta együtt van jelen.

Az alapítók szándéka az is, hogy felelevenítsék a Mária látogatása Erzsébetnél, röviden Vizitáció címen ismeretes táblakép készítője, a XVI. század elején alkotott M.S. mester emlékét.

Az M.S. mester-díjat 2001. szeptemberében adták át elsőként, az azóta elhunyt Patay László freskófestőt részesítve az elismerésben. Tavaly Rieger Tibor szobrászművész vehette át a díjat.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!