Steindl L. Erik fotóművész kiállítása mozgássérülteknek is

MTI
2003.09.15. 14:28
Mozgássérültek számára nyílt tárlat Steindl L. Erik fotóművész képeiből hétfőn Budapesten: az 50 nagymétetű felvételt a kerekesszékben ülők szemmagasságához igazodva állították ki.

Az 500 négyzetméter a mozgássérültekért című bemutatón Farkas Jácint az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal fogyatékosügyi miniszteri biztosa a megnyitón az Európai Unióban emlegetett mondást idézte: "az a baja a fogyatékos emberek társadalmi rétegének, hogy láthatatlan".

A miniszteri biztos szerint ez egy kicsit valóban így van az épített környezet és "a fejekben lévő akadályok" miatt, de a kiállítás is azt mutatja, hogy egyre inkább kezd megváltozni a gondolkodás.

Magyarországon évente mintegy ötezer ember sérül meg súlyosabban valamilyen balesetben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, hozzátéve: vannak, akik nem gyógyulnak fel teljesen és kénytelenek együtt élni valamilyen fogyatékkal.

Deél Vilma, a Mozgássérültek Egyesülete Országos Szövetségének főmunkatársa hangsúlyozta: tudomásuk szerint ez az első olyan kiállítás, amelyet kifejezetten kerekesszékben élők számára rendeztek. Steindl L. Erik tájékoztatása szerint a tárlat szeptember 5-én hagyományos formában nyílt meg, a mostani átrendezéskor a képeket lejjebb, 60 centiméteres magasságban helyezték el.

A fotóművész alkotásait - természeti jelenségeket és az épített örökséget ábrázoló, illetve háborús övezetben és katasztrófa sújtotta területeken készült képeit - november 5-ig tekinthetik meg a mozgássérültek a Hilton Budapest WestEnd Szállodában.