A badacsonyi Egry-múzeum meghosszabított nyitvatartással várja látogatóit

MTI
2003.09.30. 10:52
Az eredetileg tervezettnél két héttel később zárja be kapuit Badacsonyban az Egry József Emlékmúzeum. Vidi Nándorné, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság illetékese a nagy érdeklődéssel indokolta a nyitva tartás meghosszabbítását.

A Balaton legnagyobb festőjeként számon tartott festőművész, Egry József életművét és életét bemutató, nyaranta látható állandó kiállítás így október 12-ig fogadja a látogatókat.

Az Egry József Emlékmúzeum egy éve megnyílt új állandó kiállításán a Kossuth-díjas festőművész életművének legjellegzetesebb alkotásai, valamint a művész életútját bemutató emlékanyag látható.

A badacsonyi Egry-múzeumban az idén indult a kortárs festőket bemutató Új művek című időszaki kiállítás-sorozat, amelynek utolsó tárlata, a Medve András alkotásaiból ízelítőt adó összeállítás is látható a meghosszabbított nyitva tartás idején.

A badacsonyi Egry-múzeum mellett két további közgyűjtemény, a balatonfüredi Jókai Mór Emlékmúzeum, valamint a balácai római-kori villagazdaság és romkert ugyancsak október 12-ig látogatható, ám csak az előre bejelentkező csoportok számára.