Szabó Magda születésnapi dedikálása

2003.10.16. 15:47
Szabó Magda írót 86. születésnapja alkalmából szerdán köszöntötték Budapesten, a Libri könyvpalotában tartott ünnepségen. Több száz olvasó dedikáltatott könyvet az íróval.

Az író az olvasóinak elmondta, hogy huszonöt évi várakozása után végre megfilmesítik a Régimódi történetét. Jelenleg ennek a tizenkét részesre tervezett sorozatnak a forgatókönyvét írja. Már négy résszel elkészült.

A tavalyi születésnapján megjelent életrajzi könyvének, a Für Elise-nek a második részét egyelőre nem tudta elkezdeni. Az első rész már az ötödik kiadását éli.

Szabó Magda születésnapja alkalmából szerdán jelent meg az életműsorozatának a 21. kötete, ami három meseregényét - a Bárány Boldizsárt, a Sziget-kék és a Tündérlala című meséket - foglalja egybe. A sorozatot az Európa Könyvkiadó 1998-ban indította útjára.

Az író a napokban tért haza Franciaországból, ahol Az ajtó című művét adták ki a francia kritikusok lelkes fogadtatása közben.

Szabó Magda 1959-ben, 1972-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott, 2001-ben Corvin-lánc kitüntetésben részesült.