Judit
-2 °C
8 °C

Nem lesz BB3

Színes Mai Lap
2003.10.29. 12:02
Miután az RTL Klub bejelentette, hogy januártól műsorra tűzi a Való Világ harmadik szériáját, a tv2 hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy a csatorna nem készíti el a Big Brother 3-at.

Kereszty Gábor, a csatorna vezérigazgatója a Színes Mai Lap kérdésére válaszolva elmondta, hogy az első sorozat kiemelkedő sikereit követő BB2 bukása után úgy látta, az embereknek elegük lett egy időre a valóságshowkból, ezért aztán úgy döntött a vezetőség, új és eddig még nem látott szórakoztató műsorokat indítanak be, egyfajta alternatívát kínálva ezzel azoknak a nézőknek, akik a VV3 helyett valami másra vágynak.