Ambrus
-7 °C
3 °C

Elhunyt Palócz László operaénekes

MTI
2003.11.28. 19:04
Hosszú betegség után életének 83. évében, pénteken elhunyt Palócz László operaénekes, a Szomszédok című teleregény Sümeghy ura.

Mielőtt a Horváth Ádám rendezte folytatásos teleregényben, Sümeghy úr szerepét megformálta volna, már hosszú operaénekesi pályát tudhatott maga mögött, melynek során egyaránt megszólaltatta Verdi és Wagner-művek vezető bariton szerepeit. Énekelte többek között Falstaff és Simone Boccanegra szerepét, Telramundot a Lohengrinben, s színpadra lépett Rossini, Tell Vilmos című operájának címszerepében.

Palócz Lászlót 1964-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 1975-ben kapta meg az érdemes művész címet. Két éve a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Palócz László 1921. április 27-én született Budapesten. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében végezte. 1943-tól négy éven át az Operaház kórusában énekelt. 1947-ben lett a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, ahol Verdi Otello című művének Jago szerepében debütált. Két évvel később a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, s hat évig a Nagymező utcai teátrumban lépett a közönség elé. Palócz László 1955 és 1976 a Magyar Állami Operaház magánénekese volt.