Natália
-3 °C
8 °C

Új sorozatot indít Rózsa György

MTI
2003.12.04. 13:46
A magyar elsőkről szóló sorozatot sugároz december 6-tól a Magyar Televízió; a szombati 15 perces adások célja Rózsa György ötletgazda és műsorvezető szerint, hogy a nemzeti értékeket bemutató videólexikon alapja legyen.

A bemutatkozó rész az első magyar operáról szól, amelynek kétszáz évvel ezelőtti alkotó szerzői császári titkos ügynökök voltak, ezt követi az első magyar villamosról, majd az első hazai labdarúgó mérkőzésről szóló kisfilm.

"Százezer ötletünk van, s a megvalósításnak csak az anyagi és forgatási lehetőségek szabnak határt" - nyilatkozta Rózsa, majd hozzátette - "olyan tárgyakat, embereket, létesítményeket mutatunk majd be, akik valamilyen formában úttörő szerepet játszottak, játszanak Magyarország életében."

Minden rész egy-egy témát jár körül színészek, és a nagyközönség számára gyakran mindmáig ismeretlen archív filmanyagok segítéségével, néha több történetet is bemutatva.