Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Kovács Edit kapta a Domján Edit-díjat

MTI
2003.12.14. 15:46
A fiatal vidéki színésznők elismerésére létrehozott Domján Edit-díjat az idén Kovács Editnek, a békéscsabai Jókai Színház művészének ítélték. Az elismerést a színművész nevét viselő kuratórium két tagja, Aldobolyi Nagy György és Nagy Imre adja át pénteken Békéscsabán, a Jókai Színházban - tájékoztatta Fábri Magda, a testület ügyvezetője az MTI-t.

Kovács Edit pályáját a békéscsabai teátrumban kezdte, 1981 óta tagja a társulatnak. Fontosabb szerepei közé tartozik Shakespeare, Lear király című művének Cordeliája, valamint Csehov Cseresznyéskertjében Dunyasa.

Kovács Edit 2000-ben a legjobb női alakítás díját nyerte el, az idén Békés megye színművésze díjjal tüntették ki.

Az alapítványt - Domján Edit nevének, művészetének és emlékének megőrzésére - 1991-ben hívta életre Almási Éva, Avar István, Kaló Flórián, Lőte Attila, Nagy Anna, Petrovics Emil, Psota Irén, Szabó Gyula, Szinetár Miklós, valamint az időközben elhunyt Káldy Nóra színművész és Mándy Iván író.

A Madách Színház legendás művészének nevét viselő díjat 1992-ben adták át először, az akkor már két évtizede eltávozott Domján Edit születésének 60. évfordulóján.

A Domján Edit-díj korábbi kitüntetettjei: Jónás Judit, Pregitzer Fruzsina, Varjú Olga, Palásthy Bea, Majzik Edit, Fekete Gizi, Dimanopulu Afroditi, Varga Zsuzsa, Danyi Judit.

Az alapítvány 10. évfordulóján, 2001-ben három díjat ít éltek oda. Akkor Létay Dóra, Szabó Márta és Varga Éva részesült az elismerésben. Tavaly Müller Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház művésze vehette a Domján Edit-díjat.