Juszt műsorának megszüntetését kéri a Reális Zöldek Klubja

MTI
2004.01.10. 17:52
A tévé ügyvédje című műsor megszüntetését kéri a Magyar Televízió (MTV) Rt. ügyvezetőjétől a Reális Zöldek Klubja, amely az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságának egyik tavalyi döntésére hivatkozik. Ezzel kapcsolatos közleményüket szombaton küldték meg Pinke Györgynek - közölte Juhos László, a szervezet elnöke a nap folyamán az MTI-vel. Tájékoztatása szerint hivatkozott állásfoglalásában a panaszbizottság azt állapította meg, hogy A tévé ügyvédje - a műsor 2003. november 20-i adásában - megsértette a médiatörvény sokoldalú, tényszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatással kapcsolatos követelményét a Jánd település árvíz által elpusztított házainak újjáépítésével foglalkozó blokkjában.

A műsor "kizárólag a hibásan megépített, illetve felújított házak tulajdonosait szólaltatta meg azt a látszatot keltve, hogy az újjáépítés illetve felújítás során kizárólag selejtes minőségű kivitelezés történt." "Hét évvel a médiatörvény hatálybalépését követően nem fogadható el, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató, a Magyar Televízió Rt. a pártatlanság elvét semmibe vevő szerkesztőnek, műsorvezetőnek adjon lehetőséget szereplésre" - mondta az MTI-nek a Reális Zöldek Klub elnöke.