Mária
-7 °C
3 °C

Mozgásőrületek a várban

MTI
2004.01.13. 15:18
Mozgásőrületek címmel mutatja be új produkcióját a Honvéd Együttes csütörtökön a várbeli Nemzeti Táncszínházban Novák Ferenc rendezésében.

A közreműködők a bravúros mozgásformák sokaságával szeretnék ámulatba ejteni a közönséget. A színpadra lépők között vannak a Honvéd Táncszínház művészei, a Lombik Társulat break táncosai, az Állami Artistaképző Intézet, valamint a Szécsényi Fitness Mozgásművészeti Stúdió növendékei.

A Mozgásőrületeket főként ritmushangszerekre épülő zenei összeállítás kíséri: a Hegedős Együttes mellett vendégzenészek is közreműködői a produkciónak.