4 millió lej támogatás művészenként

MTI
2004.02.16. 10:19
Az idén jelentős mértékben nő a Communitas Alapítvány által nyújtott alkotói ösztöndíjak értéke és a támogatott személyek száma - jelentették be szombaton az alapítvány ösztöndíj-bizottságának marosvásárhelyi ülésén.

A támogatás által az alapítvány az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozásához, valamint az alkotói feltételek javításához kíván hozzájárulni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Communitas Alapítvány egy évvel ezelőtt döntött egy külön ösztöndíjalap létrehozásáról fiatal képzőművészek, zenészek, írók, színészek számára.

Ebből tavaly tizenkét tehetséges művész részesült egy évre szóló, havi 3 millió lejes (körülbelül 20 ezer forint) ösztöndíjban. Markó Béla, az RMDSZ és az alapítvány elnöke elmondta: az idén már húsz alkotót támogatnak, a havonta kiutalt ösztöndíj értéke pedig 4 millió lejre, közel 30 ezer forintra emelkedik.