Judit
3 °C
6 °C

Véget ért a film.dok, román-magyar filmfesztivál

MTI
2004.03.21. 17:03
Nem osztották ki a fődíjat, helyette három filmet részesítettek elismerésben a hétvégén az erdélyi Sepsiszentgyörgyön rendezett első román-magyar dokumentumfilm-fesztiválon.

A szakmai zsűri nem osztotta ki a fődíjat, helyette három filmet részesített elismerésben. Ezek: A tévé és én (rendezte Papp Bojána), Aurolac (Sorin Iliesiu és Ioan Grosan alkotása), valamint Aranykalyiba (Zsigmond Dezső rendezése).

A zsűri különdíját az A remete remeke című film kapta, melynek alkotója Szirmay Márton. A fesztivál igazgatóságának különdíjában az A vonat (Domokos János, El Eini Sonia, Szalay Péter és Szekeres Csaba) című produkció részesült, a legjobb operatőri díjat Bálint Artúr (Aranykalyiba), míg a legjobb elsőfilmes díjat Petke László kapta Hogyha az Isten akarja című alkotásáért.

A fesztivál elnöke, aki egyben a szervező bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója, Beke Mihály András záró beszédében a fesztivál folytatását ígérte. Mint elmondta, az ötnapos rendezvény célt ért, hiszen szakmai párbeszéd kezdődött az alkotók között.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.