Fallikus püspökszobor Amerikában

MTI
2004.03.24. 12:18
Katolikus aktivistáknak egyelőre nem sikerült eltávolíttatniuk egy kansasi állami egyetem udvaráról egy obszcénnek tartott püspökszobrot, amely szerintük nyílt támadás a katolikus egyház ellen: egy római katolikus püspököt ábrázol eltorzult arccal és hímvesszőt utánzó süveggel a fején.

A vitatott műalkotás a topekai Washburn Egyetem udvarát díszíti, a campus szépítésére kiírt pályázat egyik nyerteseként. A Holier Than Thou című bronz mellszobor alkotói szerint ilyennek láthatja egy 7 éves gyermek az egyházi méltóságot az első gyónás alkalmával.

A sértőnek érzett szobrot az egyetem egy volt professzora és egy jelenlegi diákvezetője perelte be az első alkotmánykiegészítés azon cikkelye alapján, amely tiltja, hogy a kormány Amerikában bármilyen módon jobban kedvezzen egyik, vagy másik egyháznak a többivel szemben.

A fallikus püspöksüveg elleni keresetet egy kansasi bírság elutasította, mert - az indoklás szerint - nem találta igazoltnak, hogy a mű ellenséges érzületet ébreszt a katolikus hittel szemben. A bíró méltatta viszont a szobor esztétikai értékét, érzelem- és gondolatébresztő hatását.