Anna, Anikó
14 °C
25 °C

Kárpát-medenceiek történelmi vetélkedője

MTI
2004.03.24. 12:32
A Cultura Nostra elnevezésű történelmi vetélkedő elődöntőjét és döntőjét április 3-án és 4-én tartják Pannonhalmán a Kárpát-medence magyar középiskolásai számára - tájékoztatta Szabó Zoltán, a szervező Rákóczi Szövetség képviselője az MTI-t.

A vetélkedő témája a reformkor, Magyarország 1830 és 1848 március 15. közötti időszakának története - közölte Szabó. Tájékoztatása szerint húsz csapat: tizenhat magyarországi, három felvidéki és egy kárpátaljai jutott be az elődöntőbe a több helyszínen tartott első fordulóból. A szombathelyi Bolyai János Gimnáziumból öt csapat jeleskedett, és került a pannonhalmi elődöntőbe. A középdöntő írásbeli feladatait legeredményesebben teljesítő tíz csoport jut a másnapi döntőbe, ahol a fiatalok szóban versengenek az elsőségért.

Az első három helyezett csapat kitűntető díjazásban részesül, azonban a döntőbe helytálló valamennyi fiatalt ez év nyarán vendégül látják Budapesten, Bábolnán, Herenden és Pannonhalmán a szervezők, a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Bencés Főapátság.

A versengés összesen 305 csapatot, köztük 262 magyarországi és 43 határon túli csoportot mozgósított. Erdélyből, elvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről vettek részt a vetélkedésen. A rendezők harmadik alkalommal bonyolítják a történelmi vetélkedőt azzal a törekvéssel, hogy "a fiatalok emeljék magyar történelmi ismereteik színvonalát, amely hozzájárul magyarságtudatuk, identitásuk elmélyítéséhez" - mondta Szabó.