Marokkói író kapta az egyik legrangosabb irodalmi díjat

litera.hu
2004.06.18. 14:12
A marokkói regényíró, Tahar Ben Jelloun kapta a Nemzetközi IMPAC Dublin-díjat, a világ egyik legnagyobb nemzetközi irodalmi elismerését. A díj várományosai között volt Paul Auster, William Boyd, Amin Maaluf és Olga Tokarczuk is.

Ben Jelloun franciául írt Cette Aveuglante absence de lumičre (A fény e vakító hiánya) című regénye egy marokkói sivatagi börtönben sínylődő politikai foglyokról szól. A mű a bíráló bizottság szerint "a korlátlan gonoszság és az emberi szellem mindent túlélő hatalmának megindító leírása". A bizottság dicsérte a regény tiszta, világos nyelvét és tömörségét is.

A regényben szereplő börtön modellje, ahogy a Moorish Girl című irodalmi weblogból megtudhatjuk, a hírhedt Tazmamart börtön volt, ahol azok a fiatal tisztek raboskodtak több mint 18 éven át, akik a II. Hasszán elleni sikertelen merényletben részt vettek. A marokkói kormány 1991-ig a börtön létezését is tagadta. A politikai reformok után a rabok, akik akkorra már szinte élőhalottak voltak, kiszabadultak, és Ben Jelloun az egyik rab elbeszélése nyomán írta meg regényét. Sokan azzal bírálták, hogy inkább a szenzációhajhászás, mint az igazság napvilágra hozatala érdekli, de Ben Jelloun azzal védekezett, hogy a regényből származó profitot megosztja a volt rabbal.