A Kontroll Jeruzsálemben

MTI
2004.07.07. 16:28
Ötven ország alkotásai között Antal Nimród Kontroll című játékfilmje is szerepel a 21. Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztivál csütörtökön kezdődő versenyprogramjában.

A számos hazai és nemzetközi filmes rendezvényen jelentős sikert arató magyar filmet a jeruzsálemi eseményt szervező Izraeli Filmarchívum hívta meg.

A Kontrollt, amely 2003-ban a legnézettebb film volt Magyarországon, hamarosan az izraeli mozikban is bemutatják - tájékoztatta a Magyar Filmintézet az MTI-t.

Antal Nimród játékfilmjét a 2004-es Magyar Filmszemlén a Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díjjal tüntették ki, az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Ifjúsági díjat (Prix de la jeunesse), majd Szocsiban a zsűri különdíját kapta meg.

A magyar filmkritikusok 2004-ben a Kontrollnak ítélték a legjobb rendezés, a legjobb operatőr (Pados Gyula), a legjobb színész (Csányi Sándor) díját és a legjobb mellékszereplőknek járó elismerést is a Kontrollban játszó színészek érdemelték ki.