Új rádió indul Szegeden

mediainfo.hu
2004.09.16. 09:43
Rádió MI néven kezdi meg adását a dél-alföldi város új csatornája, amely az ORTT tavaly őszi pályázatán nyert frekvencia-használati jogosultságot. Bár Szegeden már működik két kereskedelmi adó, és a Magyar Rádiónak is működik itt stúdiója, az alapító tervei szerint a non-profit jellegből adódó szabad szerkesztési körülmények érdekesebb műsor elkészítését teszik lehetővé, így lesz elegendő hallgatójuk.

A Rádió MI a médiahatósággal kötött szerződés értelmében decemberig elindítja az adást. A 89,9 MHz-es helyi frekvenciára az Országos Rádió- és Televízió Testület tavaly szeptemberben írt ki pályázatot. Nagy Gábor, az alapító Itt Szeged Egyesület elnöke a Népszabadságnak elmondta: a műsor-szolgáltatási szerződés szerint decemberig meg kell kezdeniük a sugárzást. Az egyesület tagjai három évre nyertek műsor-szolgáltatási jogosultságot. Pályázatukban vállalták: 24 órás adásidejükben olyan műsorfolyamot alakítanak ki, amelyben a helyi hírek mellett elsősorban a civil szféra számára teremtenek megszólalási lehetőséget.